I.   Bevezető. 5

II. Digitális tartalmak előállítása. 6

2.1      A gyűjteményi digitalizálás szempontjai, célja. 6

2.2    A digitalizálandó anyagok kiválasztásának szempontjai 8

2.3    Digitalizálási projekt tervezése, munkafolyamata. 12

2.4    Analóg objektumok digitalizálása típusok szerint 14

III. Metaadatok, adatcsereformátumok. 50

3.1      A metaadatok szerepe, típusai 50

3.2      Metaadatok, adatcsereformátumok – Audiovizuális archívumok. 54

3.3      Metaadatok, adatcsereformátumok – Könyvtári ágazat 57

3.4      Metaadatok, adatcsereformátumok – Levéltári ágazat 65

3.5      Metaadatok, adatcsereformátumok – Múzeumi ágazat 70

IV. Publikus metaadatok. 76

4.1      Publikus metaadatok – Audiovizuális archívumok. 76

4.2      Publikus metaadatok – Könyvtári ágazat 78

4.3      Publikus metaadatok – Levéltári ágazat 80

4.4      Publikus metaadatok – Múzeumi ágazat 88

V. Névterek. 94

5.1      Névtér definíciója, típusai 94

5.2      A Nemzeti Névterek értelméről és hasznáról 94

5.3      Nemzetközi névterek. 100

VI. Digitális objektumokra vonatkozó közzétételi elvárások. 116

6.1      Képfájlok. 116

6.2      Szövegfájlok. 118

6.3      Hangfájlok. 119

6.4      Videofájlok. 120

VII. Digitális tartalmak menedzsmentje. 122

7.1    Digitális objektumok menedzsmentje. 122

7.2    A digitális objektumok egyedi azonosítása. 133

7.3    Digitális megőrzés – Hosszú távú megőrzés. 138

7.4    A digitális tartalmak archiválása és szolgáltatása: intézményi repozitóriumok. 158

7.5    Integrált múzeumi gyűjteménykezelő rendszerek. 163

VIII. A közzététel kommunikációs szabványai 166

8.1      API. 166

8.2      Z39.50. 167

8.3      SRU/SRW... 167

8.4      OAI-PMH.. 168

8.5      SWORD.. 169

IX. Adatkapcsolat 170

9.1    Szemantikus kapcsolatok, szemantikus web. 170

9.2    Linked Open Data. 171

9.3    Schema.org. 172

X. Aggregáció. 174

10.1   Az aggregáció fogalma, típusai 174

10.2  Közgyűjteményi aggregátorral szemben támasztott követelmények, és az aggregátor szolgáltatásai 175

10.3   Szakági aggregáció – Audiovizuális archívumok, Magyar Nemzeti Filmarchívum.. 177

10.4.  Szakági aggregáció – Audiovizuális archívumok, MTVA Archívuma. 181

10.5   Szakági aggregáció – Könyvtári ágazat, Országos Széchényi Könyvtár 184

10.6   Szakági aggregáció – Levéltári ágazat, Magyar Nemzeti Levéltár 196

10.7   Szakági aggregáció – Múzeumi ágazat, Magyar Nemzeti Múzeum.. 199

10.8   Szakági aggregáció – Egyéb intézmények, kiemelten egyházi fenntartású intézmények, Forum Hungaricum Nonprofit Kft. 202

10.9   Nemzeti Adattár Projekt 204

10.10 Az Europeana. 207

10.11 Nemzeti közgyűjteményi aggregációk – olasz, francia, német 211

XI. Adatgazdagítás. 222

11.1   Az adatgazdagítás folyamata. 222

11.2   Az Europeana gyakorlata. 224

11.3   Oktatási szempontú adatgazdagítás. 226

XII. Jogi keretek. 227

12.1  A szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások felhasználása a közgyűjtemények digitalizálási tevékenysége során. 227

12.2  A felhasználások engedélyezése, alternatív engedélyezési modellek. 232

12.3  A szabad felhasználás esetei 240

12.4  Főbb adatvédelmi szempontok. 249


 

I.       Bevezető

 


 

II. Digitális tartalmak előállítása

2.1      A gyűjteményi digitalizálás szempontjai, célja

Ahhoz, hogy egy közgyűjtemény korszerű szolgáltatásokkal álljon az információs és tudásalapú társadalom rendelkezésére pontosan meg kell neveznie, hogy mit tekint a digitális tartalom létrehozás és szolgáltatás céljainak.

E célokat az alábbiakban határozhatjuk meg:

Állományvédelem

Az analóg objektumok állagának megőrzése és kutathatósága tekintetében jelentős előrelépésnek tekintendő, hogy az egyszeri, szakszerű digitalizálást követően az objektum kutathatósága – a digitális reprodukción keresztül – meghatványozódik, miközben az eredeti objektum biztonsága és sérülékenysége csökken. Mivel a használat a legnagyobb elővigyázatosság mellett is felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyek az eredeti objektumok károsodásán keresztül azok pusztulásához vezetnek, a másolatkészítés célja az eredeti adathordozók kivonása a kutatóforgalomból és digitális másolattal való helyettesítésük.

 

Új típusú megőrzés, biztonság

Bár kétségtelen, hogy az eredetiség pótolhatatlan, de a digitális megőrzés mégis megteremti annak a lehetőségét, hogy az objektum esetleges sérülése vagy megsemmisülése esetén az azt reprodukáló másolat létrehozható legyen. A közgyűjteményi anyag kitett a természeti katasztrófáknak, az ember okozta pusztításnak és a rögzítéshez használt anyagok természetes romlásának. A digitalizálás biztonsági célja az egyedi értéket őrző gyűjteményekben lévő információ megóvása az eredeti pusztulása esetén.

 

Állománygyarapítás

A digitalizálás lehetőséget teremt a gyűjtemények számára, hogy olyan tartalmakkal gazdagítsák gyűjteményeiket, amelyeknek eredetiben való megszerzésére nincs lehetősége.

 

 

Új típusú szolgáltatások

A digitalizálás egyik legközvetlenebb célját azon széleskörű szolgáltatások jelentik, amelyek a kulturális örökségi tartalmakat a tanulási, érték- és tudásközvetítési folyamtok közvetlen szereplőivé teszik. A digitalizálás révén megteremthető az egymáshoz tárgyilag vagy provenienciájuk szerint kapcsolódó tartalmak integrációja, amin keresztül a több, különböző intézményben és közgyűjteményben őrzött anyagok virtuális újraegyesítésére is lehetőség nyílik az eredeti rendezése, illetve átadása nélkül.

 

Publikálás, felhasználhatóság

A digitalizált tartalmak a közzététel korábban nem ismert, és nem alkalmazott csatornáin keresztül juthat el a szakmai, és tudományos közösséghez, illetve a legszélesebb értelemben vett kultúrafogyasztókhoz, az internet nyilvánosságán, az attrakció-fejlesztéseken (kiállítási informatika, lokatív és mobilalkalmazások), és a kreatív ipar támogatásán keresztül. A digitális tartalom révén olyan felhasználási módok, kutatási módszerek nyílnak meg a kutatók előtt, amelyek nem voltak lehetségesek az analóg gyűjteményekben. A digitális tartalomban végezhető keresés, tartalomelemzés, automatikus feldolgozás a források használatának lehetőségeit jelentősen kibővíti. Támogatja az archívum eredeti szerkezetének dekonstrukcióján alapuló kutatási megközelítéseket. A könnyebb keresési lehetőségeken keresztül a kutatásba olyan anyagok is bevonhatók, amelyek az alacsonyabb szintű feldolgozottság miatt korábban a kutatói érdeklődésen kívül estek.

 

Növeli a gyűjteménybe látogatók számát

A helyesen alkalmazott digitális közzététel – mint például a dinamikus web kommunikáció vagy a virtuális kiállítások – növelik a gyűjtemények és az eredetiség iránti érdeklődést és új felhasználókat generál.

 

Távfelhasználók, esélyegyenlőség

A digitális tartalomszolgáltatás által a kultúraközvetítő intézmények olyan befogadókhoz juttathatják el tartalmaikat, akiket a fizikai távolság megakadályoz a gyűjteményi térben való személyes megjelenésben. Az internet nyújtotta lehetőség, amely kiküszöböli a fizikai tér és az időbeli meghatározottság korlátait jelentősen megnöveli a gyűjtemények hatáskörét és új távlatokat nyit a társadalmi esélyegyenlőtlenségek felszámolása irányában.

 

Közművelődési, oktatási funkció

A digitális kulturális örökségi tartalmak kimeríthetetlen forrást biztosítanak mind az intézményes, mind az intézményes kereteken kívüli, élethosszig tartó oktatás számára, hogy a megfelelő szereplők olyan szolgáltatásokat hozzanak létre, amelyek folyamatosan újrahasznosítják a memóriaintézményekben felhalmozott egyetemes és nemzeti tudásvagyont.

 

2.2 A digitalizálandó anyagok kiválasztásának szempontjai

A kiválasztás folyamata

A kutatói/állampolgári igények kiszolgálása, a közművelődési és állományvédelmi szempontok szerint is kívánatos, hogy a digitalizálásnál elsőbbséget élvezzenek a legkutatottabb, legtöbbet használt, valamint a kiemelt érdeklődésre számot tartó analóg kulturális örökségi tartalmak.

A digitalizálandó dokumentumok kiválasztásának folyamata az előválogatásból, állapotfelmérésből, kiválasztásból és előkészítéséből áll.

Előválogatás

Az előválogatás során el kell végezni az alapvető ellenőrzéseket, meg kell vizsgálni az objektumok tartalmát, állapotát.

Állapotfelmérés

A digitalizálás előkészítésének folyamatában el kell végezni a digitalizálandó állomány tételes állapotfelmérését, mivel ez alapján hozhatók meg a döntések a digitalizáláshoz szükséges preventív állományvédelmi beavatkozásokról. Az elvégzett állományvédelmi beavatkozásokat és a későbbre halasztott (nagyobb beavatkozást igénylő) állományvédelmi eljárást dokumentálni kell. Az állapotfelmérés célja, hogy meghatározható legyen az adott objektum sérülésmentes digitalizálásának módja is.

A digitalizálás előtt el kell végezni a objektumok állapotának és veszélyeztetettségének felmérését és értékelését. Az állapotfelmérésnek ki kell terjednie a hordozóanyag, az információhordozó anyag és kísérő anyagok állapotára is.

Példa:

Egy könyv állapotfelmérése során a következő részleteket kell vizsgálni:

        a kötés technikája, anyagai és állapota;

        az írás-, rajz-, festmény-, nyomathordozó (pergamen, papír, esetleg textília) jellege, mérete és állapota és (pl. a térképek esetében) vastagságának egyenletessége;

        az író-, festő-, nyomóanyag (tinta, festékek, nyomdafesték) jellege és állapota.

A dokumentum(ok) állapotfelmérése során vizsgáljuk meg a dokumentumot teljességi szempontból is. Ellenőrizzük, hogy nincsenek-e benne hiányok, például hiányzó oldalak, hiányzó mellékletek stb.

Kiválasztás szempontjai:

·         Társadalmi igény elve: olyan dokumentumok vagy gyűjteményegységek digitalizálására kerül sor, amelyekre társadalmi igény van.

·         minden olyan egyedi objektum vagy azok összetartozó együttese (pl. hagyaték), amely egy intenzíven kutatott területről átfogó képet nyújt, illetve kiemelkedő forrásértékkel bír.

·         a nemzeti, illetve nemzetközi érdeklődésre számot tartó kulturális örökségi tartalmak.

·         az egyedileg kiemelt érdeklődésre számot tartó kulturális örökségi tartalmak. Kiemelkedő értéket képviselő kulturális örökségi tartalmak, amelyek meghatározó elemei a nemzeti és helyi identitásnak ezért kulturális, oktatási felhasználásuk tartalmi, esztétikai szempontból fontos.

·         azokat a kulturális örökségi tartalmak, amelyek publikálását nem akadályozzák jogi kötöttségek, amelyek újrafelhasználása jól kiaknázható, nyílt adatként való közzététele hozzájárulhat a kulturális gazdaság fejlesztéséhez. Más adatokkal való összekapcsolásuk (record linkage) vagy az adatok rekonstrukciója (remix) új kutatási eredményekhez vezethet.

·          

·         Elégséges adat elve: azok a dokumentumok kerülnek digitalizálásra, amelyek azonosításához és szolgáltatásához elégséges adat (metaadat) biztosítható.

·         Adatmentés elve: azok a dokumentumok kerülnek digitalizálásra, melyek esetében az eredeti adathordozón lévő adatok hosszú távú hozzáférése csak digitalizálással biztosítható gazdaságosan.

·         Állományvédelmi elv:

·         azok a dokumentumok kerülnek digitalizálásra, melyeknek folyamatos szolgáltatása az eredeti analóg állományban indokolatlanul nagy állagromlást okozna. A digitalizálás során csak indokolt esetben fogadható el az átlagos használatnál (olvasás, kölcsönzés, mozgatás stb.) nagyobb állományvédelmi kockázat – minden dokumentum esetében érvényesül az előzetes és utólagos állapotvizsgálat;

·         a digitális másolat helyettesíti az eredeti dokumentumot;

·         az analóg állományok megőrzése az OSZK alapvető feladata;

·         a veszélyeztetettség, használat és digitalizálás összefüggései.

 

Veszélyeztetettség

A használat gyakorisága

Nagy

Közepes

Csekély

Nagy

Azonnali digitalizálás, restaurálás

Digitalizálás, restaurálás

Digitalizálás, konzerválás

Közepes

Digitalizálás, konzerválás

Digitalizálás, konzerválás

Elhelyezés védőtárolóban

Csekély

Digitalizálás

Megfigyelés

Nincs teendő

 

·         Gazdaságossági elv: a kiválasztás során figyelembe kell venni a digitalizálásra kiválasztott eredeti könyvtári egység gazdaságos digitalizálhatóságát.

·         Sokféleség elve: a kiválasztás során figyelembe kell venni az analóg információhordozók sokféleségét (dokumentumdiverzitás) az óriásplakáttól a mikroírásos kéziratig, a fényképnegatívtól a hanglemezek különböző fajtáiig.

·         Újrahasznosíthatóság elve: közzététel esetén kreatív felhasználásra teremt lehetőséget, és a kereskedelmi felhasználáson keresztül hozzájárulhat a kulturális gazdaság, a kreatív iparágak fejlesztéséhez.

Tömeges információ elve: kiválasztási szempont lehet, ha adatbányászati vagy automatikus szövegelemzési módszerekkel tömegesen nyerhető ki információ a digitalizált adatokból, illetve más adatokkal való összekapcsolásuk (record linkage) is új információkhoz vezethet.

1.        A kulturális örökségi tartalmak kiválasztásakor lehetőség szerint az összetartozó egységek együttes, egyszeri digitalizálására, a korábban töredékesen digitalizált kulturális örökségi együttesek kiegészítésére kell törekedni.

2.        A feldolgozására szolgáló technológiák dinamikusan fejlődnek. Előnyben kell részesíteni azokat a szöveges tartalmakat, amelyeknél az automatikus információkinyerés (Information Extraction) technológiái a képi információnál magasabb feldolgozottsági szint elérését teszik lehetővé. Az új technológiákat, mint a természetesnyelv-feldolgozás, képi mintázatfelismerés, audiovizuális információ kinyerés, valamint a források azonosítását, összekapcsolását, automatikus indexelését, szövegbányászati és kreatív megoldások alkalmazhatóságát.

Előkészítés

A kulturális örökségi tartalmak hosszú távú megőrzése érdekében az állományvédelmi megközelítésből veszélyeztetettnek tekinthető kulturális örökségi tartalmak, digitális reprodukciókészítésnél prioritást élveznek. A gyenge fizikai állapotban lévő törékeny, vagy erősen szennyezett anyag esetében szükséges a restaurátori előkészítő munka (tisztítás, javítás, restaurálás).

Az előkészítő műveletek az anyagköltség és munkaidő ráfordítás miatt nagymértékben megnövelhetik a költségeket.

A digitalizálandó iratanyag rendezettsége/feldolgozottsága/nyilvántartottsága a digitalizálásra való kiválasztás kiemelkedően fontos szempontja. A digitalizálás igénye a legintenzívebben kutatott iratanyagokkal kapcsolatban merül fel, ezért a digitalizálás és rendezés/feldolgozás/nyilvántartás kérdését együtt kell kezelni. Fontos, hogy a rendezés/feldolgozás/nyilvántartásba vétel megelőzze a digitalizálást.

 

 

 

Nyíl: lefelé mutató: Közzétételi rangsorNyíl: felfelé mutató: Állományvédelemi rangsor

 

 

2.3 Digitalizálási projekt tervezése, munkafolyamata

Digitalizáló projektek alatt olyan határozott célokat és a megvalósításhoz szükséges materiális és immateriális eszközöket értünk, amelyek meghatározott időszak alatt kulturális örökségi digitális tartalmak létrehozására és archiválására irányulnak. Kiterjedhetnek a szűkebb értelemben vett digitalizálástól, a megőrzés, adatfeldolgozás és szolgáltatás területeire. Fő céljuk, hogy a társadalom minél szélesebb rétegeihez jusson el a közgyűjteményekben található információ. Ezért úgy kell tervezni és koordinálni a projekteket, hogy azok különböző célcsoportok igényeit elégítsék ki és minél szélesebb körű gyűjteménytípusok legyenek reprezentálva bennük.

Alapvető döntések, kritériumok:

·         Döntést kell hozni, hogy az intézmény a tervszerű gyűjteményi digitalizálást saját munkatársak vagy külső szakemberek, vállalkozások bevonásával, esetleg a két eljárás együttes alkalmazásával kívánja megvalósítani.

·         Döntést kell hozni, hogy az intézmény alkalmaz-e műtárgyai digitalizálásához szükséges szakmai kompetenciákkal rendelkező szakembereket.

·         Döntést kell hozni, hogy megfelelő szakmai előkészítés, valamint a műtárgyvédelmi és minőségi szempontok érvényesítése mellett mely műtárgytípusok esetében célravezető vállalkozási formában kivitelezett digitalizáláshoz projekteket alkalmazni.

·         Döntést kell hozni a folyamatosan változó technológiák, minőségi elvárások tekintetében, hogy a mindenkori élenjáró technológiai megoldások közül mely eljárás a legcélravezetőbb és leggazdaságosabb.

·         Alapvető kritérium a nemzetközi szabványos megoldások alkalmazása, szemben az egyedi, elszigetelt megoldásokkal.

·         A digitalizálást olyan minőségben kell elkészíteni, hogy az megfeleljen a szolgáltatási igényeknek, és lehetővé tegye a hosszú távú megőrzést, szükség esetén a forrásobjektum reprodukálását, illetve a sokoldalú újrahasznosítást.

 

http://ommik.hu/images/dokumentumok/stratgiai-megvalsts.png


Digitalizáló eszközök

A digitalizáló gépparkot a nagyfelbontású fényképezőgépek, a műtárgy- és dokumentum­szkennerek, fotószkennerek jelentik. A digitális fényképezőgépekkel és speciális precíziós szkennerrel egyedi beállítású felvételek készíthetők, míg a dokumentumszkennerekkel tömeges digitalizálás végezhető.

A digitalizáló munkaállomások kialakításánál a következő szempontokat kell figyelembe venni:

-          általános infrastruktúra (megfelelő sávszélességű internet, tárolókapacitás, megfelelő helyiség);

-          új eszközigény, korszerű digitalizáló eszközök;

-          már meglévő digitalizáló eszközök;

-          megfelelően képzett, illetve tapasztalatokkal rendelkező munkatársak.

A digitalizáló géppark összeállításánál szem előtt kell tartani, hogy minden objektum – a műtárgyvédelmi szempontokat figyelembevevő – másolatkészítésére álljon rendelkezésre eszköz.

A hardverbeszerzéseknél irányadó szempontok: az eszközpark egyes eszközeinek integrálhatósága, a számítógéppel történő kommunikáció fejlettsége, a nyers fájlok feldolgozását biztosító eszközök, a munkafolyamathoz szükséges szoftver és szakértelem elérhetősége.

Minőségi digitalizálás csak megfelelően karbantartott eszközparkkal lehetséges. A karbantartások célja a gépek amortizációjának lassítása és bizonyos hibák megelőzése. A géppark avulásával a folyamatos karbantartás mellett is számolni kell. A kapacitás fenntartása, és esetleges bővítése csak az eszközök folyamatos pótlásával lehetséges, ennek tervezéséhez figyelembe kell venni az eszközök várható élettartamát.

Levéltári digitalizálási projekt részletesen (link)

 

2.4 Analóg objektumok digitalizálása típusok szerint

2.4.1 Kétdimenziós objektumok digitalizálása

A gyűjteményekben könyvek, iratok, oklevelek, napilapok, folyóiratok, fényképek, plakátok, térképek, kéziratok, kották, hanglemezek, audiovizuális dokumentumok találhatók. Ezek lehetnek teljesen egyediek, vagy valamilyen sokszorosítási eljárással készültek.

A digitalizálás módszerét az adathordozó és vizuálisan érzékelhető mintázat jellege határozza meg.

Adathordozó

„Síkszerű” háromdimenziós tárgyak

Az ún. kétdimenziós gyűjteményi tárgyak valóságban olyan háromdimenziós tárgyak, amelyeknek harmadik dimenziója elhanyagolható, mivel nem tartalmaz adatot. Néhány esetben azonban előfordul, hogy a harmadik dimenzió is adathordozóként játszik szerepet (pl. egy könyv leveleinek éle).

Sok esetben a kétdimenziós tárgyakhoz olyan kiegészítő elemek tartoznak, amelyek miatt a digitalizálás során háromdimenziós tárgyként kell kezelni őket (pecsét, szalag stb.).

Háromdimenziós könyvtári és levéltári tárgyak

A kétdimenziós adathordozók lehetnek különálló tárgyak (levelek, iratok, metszetek stb.), vagy háromdimenziós tárgyakban (kötet, tekercs, téka, doboz) összerendezettek.

Mintázatok

A vizuális adatok vizuálisan értelmezhető mintázatok. A mintázatok rendezettek vagy rendezetlenek lehetnek.

A digitalizálás során az esetek döntő többségében az adathordozókon két dimenzióban elhelyezkedő mintázatokat képezzük le digitális formában.

A digitalizálás eszközei és módszerei függnek az adathordozó fizikai tulajdonságaitól, állapotától, az adatmintázat tulajdonságaitól és a digitalizálás céljától.

Leképezés

A digitalizálás során az eredeti dokumentumot alkotó anyagi összetevőkről (hordozóanyag és információt hordozó anyag) leválik az információ, vagy mondhatjuk inkább úgy, hogy leválasztjuk az információt. Ez az információ azonban többféle összetevőt tartalmazhat. Egyrészt tartalmazza a domináns információt, másrészt őrzi a hordozó anyag bizonyos jellemzőit is. Különösen világosan érzékelhetővé válik ez az eredeti sérülései esetében. Egy régi nyomtatvány vagy kézirat sérült oldalairól a számunkra fontos nyelvi vagy képi információ sem nyerhető ki hiánytalanul.

Minden – bármilyen nagy – hasonlóság esetén is a digitális másolat csak az eredeti dokumentum leképezése lehet. A leképezés azonban nem lehet egy-egy értelmű, vagy más szóval kölcsönös leképezés, ugyanis az eredeti dokumentumot alkotó anyagi- és információelemek teljes halmazát nem lehetséges megfeleltetni a digitális másolat elemeinek halmazával. Ebben az értelemben a digitális objektum az eredetitől független önálló entitás.

Adathordozó

A „forrásdokumentum” és az „eredeti”

Minden digitalizálási munka abból az alapvető tényből indul ki, hogy valamilyen nem digitális – digitalizálandó – objektumról, amit a továbbiakban ’eredeti’-nek nevezünk, meghatározott céllal, valamilyen eszközzel digitális másolatot hozzunk létre. Ez a három tényező, az eredeti, a cél és az eszköz határozza meg a digitalizálási folyamat további menetét. A digitalizálás szempontjából mindig a digitalizálandó tárgy és a rajta található információ az eredeti. Tehát egy régi kéziratról készült hasonmás kiadás digitalizálásakor ezt a hasonmás kiadást tekintjük az eredetinek és nem a régi kéziratot. A régi kéziratot tekintjük „forrásdokumentumnak”.

az-eredeti-retegei-print

2. ábra Hordozó és információhordozó egy nyomtatvány esetében

 

az-eredeti-retegei-foto

3. ábra Hordozó és információhordozó-réteg egy fényképen

 

Az eredetik anyaga

A gyűjteményi objektumok élettartamát a bennük lejátszódó kémiai folyamatok, a tárolási körülmények és külső hatások határozzák meg, és ezek befolyásolják a digitalizálás lehetőségeit és korlátait is.

A digitalizálandó dokumentumok legjellemzőbb tulajdonságait azonban mindenképpen fontos megismernünk, mert alapvetően befolyásolják a digitalizálás módszerét.

A dokumentumok anyagai, károsodásai

Nagyobb mértékben károsodhat a szkenner üveglapjának szorítása alatt egy, a szoros kötés és esetleg a váltakozó nedvesedés és kiszáradás hatására erősen meghullámosodott, gyenge papír, vagy a hasonló állapotú egyes lapok és az esetleg különleges anyagú és díszítésű dokumentumok.

A könyvek kötéseihez felhasznált anyagok, a kötések elkészítési módja, technikája és minősége is befolyásolja, mennyire károsodnak a különféle fizikai hatásokra. A könyvek kötése, az alkalmazott anyagok és kötéstechnikák meghatározzák a könyvtáblák nyithatóságát, a könyvtest mozgását lapozáskor.

szétesett

savas%20ujság

5. ábra Savasságtól eltört és elszakadt újság és könyvlapok

 

A kötött könyvek gerincének alkotóelemei nehezen viselik el, ha a gerinc a könyv erőltetett kinyitása vagy vízszintesre való lenyomása miatt nagyon megfeszül vagy szétnyomódik.

Feszthátas kötésnek nevezzük azt, amikor a könyv gerincére közvetlenül ragad a bőr (vagy a papír), így a könyv kinyitásakor a borítóanyag itt összetorlódik. Az ívek felfűzése bőrből, vagy kenderzsinegből készült bordákra történik, amelyek a gerincen kidudorodnak. Ezek a feszthátas bőrkötések nem nyithatóak 180 fokban a bordák, az ívek, a gerinc sérülése nélkül.

bordák feszthát

7. ábra Feszthátas bőrkötés gerince. Az íveket dupla kenderzsinegből készült bordákra fűzték fel.

befűrészelt%20gerinc

8. ábra A bordák a befűrészelt gerincbe süllyednek

befűrészelt gerinc nyílás

9. ábra Az ívek lapozásakor látszanak a befűrészelt gerincbe süllyesztett bordák.

 

IMG_2081k

IMG_2083k

10. ábra Egy feszthátas bőrkötésű és egy gerinclemezzel készült vászonkötésű
könyv gerincének mozgása a lapozáskor

 

drórfűzés kicsi

drótkapocs

levált gerinclemez

11. ábra Egy félbőrbe kötött könyv levált gerince a gerinclemezzel

puha papírkötés

12. ábra Puha kötésű könyv

 

feszthát%20papírkötés

13. ábra A gerincre ragasztott papír a használattól teljesen összetöredezett, levált

 

IMG_2077_0

IMG_2074_0

14. ábra Puha kötésű, ragasztó kötéssel készült könyvek új és használt állapotban

IMG_2078k

IMG_2070k

15. ábra A ragasztó kötéssel készült könyvek gerincének mozgása a lapok nyitásakor

Digitalizálás alatt károsodásokat okozó tényezők

       a nem megfelelő mozgatás: pl. gerincének sérülését okozva veszik le a könyvet a polcról vagy tárolóeszközről

       az egylapos dokumentumokat tárolóeszközükből helytelenül emelik ki és azok gyűrődnek, beszakadnak

       a szennyezett kéz rongálhatja a könyvet vagy a lapokat

       a nyitott állapotú kötet lenyomása, szétfeszítése a gerincnél

       a gondatlan vagy szakszerűtlen lapozás

       a lapok felületének súrlódása az üveglaphoz

       a könnyen elmozduló festékek átnyomódása az üveglapra, tinták, festékek ledörzsölődése, leválása a felületről

       a viaszpecsétekre ható nyomó- vagy feszítőerő

       nagyobb hőhatás

       a környezet levegőjének gyakran, nagyobb mértékben változó relatív nedvességtartalma

       túl nagy fényterhelés és UV-sugárzás

Sík dokumentumok

A síkfelületnek tekintett könyvtári dokumentumok digitalizálása a leggyakoribb és – bár figyelembe kell vennünk egyéb tulajdonságokat is – legegyszerűbben elvégezhető feladat, hiszen egy egyszerű vagy lapadagolós síkágyas szkenner elegendő hozzá (vö. síkágyas szkenner). Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a síknak tekintett dokumentumok is térbeli tárgyak. Ez a térbeliség jól érzékelhető a régi dokumentumok esetében, mikor különböző okoknál fogva a „sík” lap deformálódott, például a pergamen, vagy az elázott papír hullámossá vált. Elképzelhető, hogy ilyen esetekben a síkágyas szkenner már nem felel meg.

Lapszkennert csak abban az esetben szabad használni, amikor a digitalizálandó dokumentum megfelelően fekszik a beolvasó felületen (nem gyűrődik és nem sérül).

Az olyan dokumentumokat, amelyeken az indigóval, tintával írott vagy gépelt szöveg átüt, vagyis a szöveg még szabad szemmel sem jól olvasható, fehér papíros alábéleléssel kell felvételezni.

Jelentős részletet tartalmazó dokumentumoknál (címer, családfa, díszítés) az áttekintő képek mellett a reprodukció megfelelő minősége érdekében több felbontásban részletfelvételt, illetve egyedileg beállított felvételeket kell készíteni.

Ha a dokumentum restaurált vagy a szokásostól eltérő anyagú (pl. selyem, zsír-papír stb.), akkor a csillogást ki kell küszöbölni.

Égett dokumentumok szkennelésekor egyedi fénymennyiség-beállítással kell biztosítani az eltérő színű részek megfelelő világítását.

A dokumentumokban levő vízjelek láthatóvá tételére, síkfilmek és üveglemezek fotózására átvilágításos technikát kell alkalmazni.

Kötetes dokumentumok

A kötetes dokumentumok fő jellemzője, hogy az információt hordozó sík lapokat, nagyobb, összekötött egységekbe, „kötetekbe” szervezve tárolják. Ebbe a csoportba tartoznak a hagyományos értelemben vett nyomtatott könyvek, de ide sorolhatók a kötetes kéziratok, a napilapok kötetekbe összekötött évfolyamai, a fotóalbumok, térképlapokból, plakátokból összeállított, egybekötött gyűjtemények is.

Kötetek digitalizálását hidraulikus szintkiegyenlítős könyvbölcsővel rendelkező szkenneren kell végezni. A lapszkennerrel nem digitalizálható dokumentumokat egyedi felvételezéssel kell digitalizálni.

Kötetek felvételezése során a kötésről és borítójáról is felvételt kell készíteni.

Köteteket üveglap-leszorítással vagy megfelelő mélységélességgel kell felvételezni, digitális felvételezés esetén szoftveres kiegyenlítést kell alkalmazni.

Lapozás után csak akkor szabad exponálni az adott oldalt, ha az oldalak mozgása megszűnt.

Szoros kötésű kötetek esetén a levéltáros és állományvédelmi szakember véleményét kell kikérni a kötetek lapokra bontásáról vagy a fűzés meglazításának lehetőségéről.

Speciális dokumentumok

A könyvtárakban, levéltárakban speciális formájú „eredeti” objektumok is találhatók. Ezek általában háromdimenziós muzeális tárgyak. Ilyenek lehetnek a történetileg együttőrzött gyűjteményrészek járulékos tárgyai.

Nagyobb méretű dokumentumok felvételezése esetén gondoskodni kell a biztonságos mozgatásról és megfelelő alátámasztásáról. Széles formátumú szkenner esetén figyelni kell a digitalizálandó dokumentum biztosítására is. Rossz állapotú, hajtogatott, vagy nem általános formátumú nagyméretű anyagokat csak egyedi felvételezési technikával lehet felvenni.

Nagyméretű dokumentumok esetén a részletképeket is úgy kell elkészíteni, hogy azok a folyamatos olvashatóságot biztosítsák. A részletfelvételeknek azonos szögben és nagyításban kell készülniük, hogy összeilleszthetők legyenek. A képek között legalább egy ujjnyi átfedést kell biztosítani.

Térképek, tervrajzok

A térképek, tervek, rajzok méretük és anyaguk miatt egyaránt veszélyeztetettek. A részletfotók készítése közben fokozottan kell ügyelni arra, hogy a lelógó térképrészek ne sérüljenek.

Ha a terv vagy a térkép fel volt tekerve, üvegtáblával vagy szél-blokkolással kell biztosítani a sima felületet.

Keretezett térkép esetén nagy mélységélességgel kell biztosítani a megfelelő élességet. A vonalak egyenes követhetősége miatt a kereten kívül eső részeket szintbe kell hozni. Ha más módon nem lehet elkészíteni a felvételt, akkor a felvételek idejére a restaurátorokkal ki kell vetetni a keretből az anyagot.

A főként „vonalas” információkat tartalmazó dokumentumok (pl. térképek, metszetek) digitalizálásakor fontos kiemelni a vonalélességet, a valósághoz megközelítően hasonlatos színvisszaadást kell elérni.

Az áttetsző selyempapírra rajzolt terveknél a felvételi fényesség emelésével, alábéleléssel kell biztosítani az információ olvashatóságát.

A kötött, könyvszerű térképeket, atlaszokat szintkiegyenlítős tárgyasztalon kell felvételezni.

Ha a térképen van kihajtható rész, akkor előbb az eredeti állapotú felvételt kell elkészíteni, majd ezt követően a kérdéses rész kihajtásával kell elkészíteni a további felvételt.

Ha valamilyen részlet eredendően rosszul olvasható (pl. besötétedett vagy gyűrött, sérült) akkor a kérdéses helyről részletfotót kell készíteni.

Oklevelek, címereslevelek

A gyűrött, egyenetlen felületű oklevélről a szöveg olvashatósága érdekében több átnézeti felvételt kell készíteni oly módon, hogy a felvételek együttesen valamennyi részlet olvashatóságát biztosítsák.

A tárgyasztalnál nagyobb méretű oklevelek felvételezésekor, ha az elérhető szkennelési technológiával nem oldható meg az egyben felvételezés, felvételezést részletekben, alátámasztással kell elvégezni.

Ha az oklevélnek olyan egyedi részletei vannak, amelyek önálló információértékkel bírnak, és egyedi beállítást igényelnek (címer vagy díszítés), vagy az átnézeti képeken nem látszanak megfelelően (besötétedett területek, gyűrődések, takarásban lévő részletek), ezekről a részekről önálló részletfelvételt kell készíteni.

Ha az oklevél rendelkezik pecséttel, akkor függetlenül annak függő vagy rányomott voltától, külön, egyedi megvilágítású felvételt kell készíteni róla a pecsétfotózás szabályai szerint.

Címerek fotózásakor a pontos grafika és a színezettség valósághű reprodukálása érdekében nagyfelbontású objektívet, egyedi megvilágítást kell alkalmazni. A kép torzulását az eredeti dokumentum kisimításával, a címer üvegleszorítás nélküli, megfelelő (pl. mágneses) rögzítésével, kell elkerülni. Minden címerről legalább két különböző beállítású képet kell készíteni.

Mikrofilmek digitalizálása

A mikrofilmről készülő másolatot a kameranegatív mikrofilmről kell készíteni. Ha nem áll rendelkezésre, akkor arról azt a másolatot (használati, biztonsági) kell szkennelni, amelyik a legjobb képi minőséget biztosítja.

Az erőteljesen eltérő minőségű mikrofilmkockák digitalizálásakor a lehető legjobb olvashatóságra kell törekedni.

A filmtekercsek végén levő pótlásokat is be kell szkennelni.

A filmen különböző tájolású iratokról készült digitális másolatokat egységes olvasási irányba kell rendezni.

Kétdimenziós műtárgyak digitalizálása

A kétdimenziós tárgyak esetén a felhasznált digitalizációs eszköz függhet a tárgy típusától, állapotától, méretétől. Kisméretű sík tárgyak esetén, nagy többségben jobb eredményt érhetünk el szkenneléssel, legyen szó akár reflektív akár transzparens anyagokról. Kétdimenziós tárgy esetén a fényképezőgépek használata akkor indokolt, ha a tárgy állapota ezt megkívánja pl. rongált állapotú, sérülékeny, ragacsos, illetve ha fizikai méretéből adódóan nem férne bele egy szkennerbe. A nagyméretű szkennerek nagyon költségesek, jó minőségű fényképezőgéppel egyszerűbb, könnyebb és gyorsabb eredményt érhetünk el.

Tárgytípustól függően kiválasztásra kerül a megfelelő felvételkészítési technológia a fenti szempontok alapján. Negatívok, diák és üvegnegatívok digitalizálásához szintén az erre a célra kifejlesztett szkennereket érdemes használni, bár ismert a digitális fényképezőgépekhez készült olyan kiegészítő, ami erre a célra szolgál.

A sík tárgyak reprodukálása is több felvételből áll, a műalkotások elő, illetve hátoldalát is meg kell örökíteni.

Kétdimenziós képzőművészeti alkotás

A műtárgyak előkészített, letisztított állapotban kerülnek felvételezésre. A műtárgyak mozgatása minden esetben műtárgymozgató szakemberek, sérülékeny alkotások esetén restaurátor segítségével történik. A tárgytípusnak megfelelően elkészül a megfelelő világítás. A kétdimenziós művek, például grafikák és festmények fényképezését reprodukciónak is nevezzük. Ez a kifejezés magában foglalja, hogy az eredeti alkotás lehető legjobb leképezését valósítjuk meg. A sík műtárgyak esetén a legfontosabb szempont az egyenletes megvilágítás beállítása. A reprodukciók készítését minden esetben stúdióvakuk használatával végezzük, melyek biztosítják a bemozdulásmentes felvételt és az egyenletes színhőmérsékletű fényt (5500K). Fényüket a villanás pillanatában csak vaku fénymérő segítségével mérhetjük. A mérést és a korrekciót addig kell végezni, amíg tökéletesen egyenletes eredményt nem kapunk. A legjobb eredményt általában a műtárgytól azonos távolságban, két oldalt elhelyezett 2-4 vaku adja. A műveket bemutató fényképekkel támasztott másik fontos elvárás a színek pontos rögzítése. Ezt a fehéregyensúly pontos beállításán túl az adott megvilágításnál készített színprofilok segítségével tudjuk elősegíteni. Ezen színprofilok előállításához 18%-os szürketábla, lépcsős szürkeék vagy színskála használatát javasoljuk. (Pl: ColorChecker)

 

 

A pontos reprodukálhatóság érdekében a technikailag elvárható maximális élességre, az optikai torzulás kiküszöbölésére kell törekedni. Ezt a tárgy és a fényképezőgép érzékelőjének párhuzamos beállítása mellett a torzulás korrekciója és a precíz élességállítás biztosítja. Segítségünkre lehet a fényképezőgépekbe épített giroszkóp vagy a vakupapucsba rakható vízszintező.

A lehető legpontosabb beállítások és a maximális élesség elérése érdekében minden esetben használjunk állványt, a fényképezőgépet pedig távkioldóval exponáljuk el, hogy elkerüljük az esetleges bemozdulást.

Grafikai alkotások fényképezésekor a műtárgy és a lámpa által bezárt 45 fokos szögben egyenlő távolságra elhelyezett világítással dolgozzunk. A megvilágítást mindig igyekezzünk a tárgy állagához igazítani. Ideális minőségű, sík, gyűrődésmentes alkotások esetén használhatunk direkt, kemény megvilágítást, egyéb esetben lágy fénnyel dolgozzunk, hogy ne emelje ki a felület egyenetlenségeit.

 

grafika2

Festmények, illetve egyéb csillogó felülettel rendelkező sík tárgyak reprodukálásánál polárszűrő használata javasolt az esetleges csillogások kiküszöbölésére. Különösen csillogó festmények esetében akkor érhetjük el a legjobb eredményt, ha mind az objektívet, mind a lámpákat polárszűrővel használjuk. Festmények esetén fényképezés előtt a műtárgyat ki kell keretezni, amennyiben az nem tartozik a műhöz, nem képezi szerves részét. Ezen túl javasolt minden esetben a festmény hátoldalát is lefényképezni, ugyanis ott sok esetben a proveniencia-kutatás számára hasznos információk találhatók. 

festmény2

 

 

 

A technikai feldolgozás folyamatai

Általános minőségi elvek

·         A digitalizálás során arra kell törekedni, hogy az eredetin található minden adatot leképezzünk a digitális másolatban.

·         A digitalizálandó dokumentumot ajánlott teljes egészében digitalizálni. A digitális másolatoknak a teljes dokumentumot kell tartalmaznia.

·         Az eredeti (digitalizálandó dokumentum) szélei mindig látszódjanak a digitális másolaton. Az ún. keret (a dokumentum széle és a digitális másolat széle közötti, általában homogén színű terület) mértéke 1-10% között lehet. A 10%-nál nagyobb szegély feleslegesen növeli a digitális fájl méretét.

·         A digitalizálás során biztosítsuk a digitalizálandó felület homogén megvilágítását 5500-5600 K színhőmérsékletű fénnyel.

·         A digitális másolatok ne legyenek „zajosak”. Ügyeljünk az interferencia (pl. moiré) elkerülésére és a szenzor technológiai zajok csökkentésére.

·         A digitalizálás során törekedni kell az optikai torzítás minimalizálására.

·         Az eredetik digitalizálása során a felbontást úgy kell megválasztani, hogy a digitális másolat alkalmas legyen az eredeti reprodukciójára, alkalmas legyen további feldolgozásra (pl. OCR, mintázatfelismerés stb.), szükség esetén (pl. nagy adatsűrűség) nagyítható legyen. A túlzott felbontás azonban feleslegesen növeli a fájlok méretét, a feldolgozási időt és tárhelyet. Az adatsűrűség egységnyi területen (fizikai vagy virtuális térben) található adatok mennyiségét jelenti. Nagy adatsűrűségű eredetik esetén növelhető a digitalizálás során alkalmazott felbontás (pl. fotográfia, mikroírással írt kézirat, vagy néhány részletgazdag, sok adatot tartalmazó térkép esetében).

·         Az eredeti dokumentum mindig színes, még abban az esetben is, ha kevés színinformáció található rajta.

·         A digitális másolatok tömörítése megengedett, de veszteséges tömörítési eljárás csak a szolgáltatási másolatok esetében ajánlott. A magasabb minőségi követelményeknek megfelelő másolatok esetében korlátozottan, néhány dokumentumtípus esetén megengedett.

·         A raszteres digitális képek feldolgozásában egyre nagyobb szerepe van a mintázatfelismerésnek (pattern recognition) és az optikai karakterfelismerésnek (OCR).

·         Hitelesség (authenticy) - Biztosítani kell az adatok hitelességének megőrzését a megőrzési műveletek (adattisztítás, konverzió, migráció stb.) közben is.

A megőrzési másolatok jellemzői

·         A széleskörű hozzáférés, felhasználhatóság és hosszú távú megőrzés érdekében a digitális másolatok formátumait korlátozni kell. A jelenleg ajánlott formátumok a következők: TIFF, JPEG, JPEG2000, PDF és PDF/A.

·         A számítógépes színábrázolás színcsatornánként (RGB) 8 biten ábrázolja a színeket. A megőrzésre szánt képek minimális színmélysége 24 bit, de ha az eredetin lévő színinformáció miatt, vagy utófeldolgozási munkák miatt szükséges, akkor 24 bitnél nagyobb bitmélységet is alkalmazhat a digitalizáló.

·         Jelenleg az RGB színtér a legelterjedtebb. Az RGB színterek közül az Adobe RGB színtér használata javasolt.

 

2.4.2 Háromdimenziós objektumok digitalizálása

A különböző analóg objektumok digitalizálási eljárásai jelentősen megváltoznak az adott tárgy fizikai karakterétől. Fizikai kiterjedésükből adódóan máshogy kell kezelnünk a kettő illetve háromdimenziós tárgyakat, legyen az sík vagy körbejárható. A háromdimenziós tárgyakat minden esetben fényképezőgéppel és/vagy valamilyen háromdimenziós szkennelési eljárással tudjuk rögzíteni.

 

Szobrok és háromdimenziós művek fényképezésének kellékei:

Szobrok és más háromdimenziós tárgyak esetén a fotós kreativitása, látásmódja, képzettsége, gyakorlata adja a végső megjelenítést. Törekedjünk a természetességre, a későbbi felhasználási területek kiszolgálására (ne legyenek sötét árnyékok, a sötétebb és világosabb részeken is legyen részletgazdag információ stb.) Térbeli tárgyak fényképezésénél fontos a semleges háttér kiválasztása (fehér, szürke), valamint a mű körvonalainak azonosíthatósága.

Megvilágításunkkal törekedjünk a forma kiemelésére, a plasztikus anyagszerűség megjelenítésére. Ezt a jól ismert fényformálók segítségével valósíthatjuk meg (szoftbox, reflektor, ernyő, stb.)

A tárgyaknak kiterjedése a harmadik dimenzióban felveti a mélységélesség kérdését is. Itt fontos figyelembe venni a rendelkezésre álló objektív optikai tulajdonságait (felbontóképesség, torzítás, stb.). Amennyiben a mélységélesség csökkenése a térbeliség hatását erősíti a látványt pozitívan befolyásolva, úgy ez kis mértékben megengedhető, ám ezekben az esetekben elengedhetetlen ugyanezen részletek külön képen való megörökítése. Törekedjünk a lehető legnagyobb mélységélesség elérésére anélkül, hogy a diffrakciós határt átlépnénk, a lerekeszelés nem mehet a felbontóképesség rovására. Fényképezőgéptől és objektívtől függően a rekeszbeállítás f5.6-f11 között legyen.

Minden műtárgy esetén törekedni kell az állag megóvásra, amit a mű pontos, minden oldalról történő reprodukálásával érhetünk el, hiszen a későbbi közlésre és kutatásra is alkalmas felvételek hosszú időre garantálják a tárgyak sérülésveszéllyel járó mozgatásának elkerülését. Ide értjük a szobrok talapzatát, alját és a festmények hátulját is.

Régészeti leletek

A régészeti leletek digitalizálásakor figyelembe kell venni maguknak a régészeti feltárásoknak az egységeit (szelvények, árkok, szondák), a feltárt objektumokat (falak, épületek, gödrök, tűzhelyek, sírok, stb.) és az előkerült leleteket egyaránt.

Technológiák és eszközök

A régészeti lelőhelyek felkutatásában nagy jelentőségű a LIDAR, azaz a lézer alapú távérzékelés használata, amely repülőgépről vagy drónról alkalmazva a növényzettel fedett régészeti objektumokat rejtő terepalakulatok felderítésében játszik kiemelkedő szerepet. Kedvező körülmények között hasonló szerepet játszhat a drónfotókra alapuló fotó 3D eljárás is, ez azonban inkább a régészeti ásatások dokumentálásánál fontos. Ez utóbbi munkában kézi fotózást alkalmazva a fotó 3D technológia bizonyult a leghatékonyabbnak az ideális felbontás, és a színek pontos rögzítése miatt. A lézer- és fehérfény szkennerek felbontása túl nagy ezekhez a feladatokhoz, ami nem csak fölöslegesen részletes, de nehezen is kezelhető adattömeget eredményez. Szintén fontos szempont, hogy az ásatások során szükséges az alkalmanként mostoha környezeti körülmények között végzett gyors és költségkímélő dokumentálás, ahol nincs lehetőség drága műszerek használatára, és az azokat professzionálisan kezelni képes szakemberek folyamatos alkalmazására.

A régészeti leletek háromdimenziós dokumentálása során alapvetően lézerszkennereket, fehérfény szkennereket és fotó 3D eljárást alkalmazunk. Az egyes eljárások közti választást a tárgytípus fizikai jellemzői és a felmérés célja alapján határozhatjuk meg. A szkennerek között igen sokféle méretű, felbontású, hatótávolságú és árú modell létezik a kézi szkennerektől a repülőre szerelt LIDAR berendezéséig. A lézerszekkennerek nagyobb felbontással és mérési pontossággal rendelkeznek, a fehérfény szkennerek gyorsabbak és a kiesebb felbontású adatállományuk könnyebben kezelhető. A fotó 3D eljárás egyszerű digitális fényképekre támaszkodik, amelyek elméletileg bármilyen digitális fényképezőgéppel elkészíthetőek. Az adatfelvétel így nem kíván különleges szakképzettséget, csak minimális fényképezési ismereteket. Természetesen érdemes professzionális vagy félprofesszionális, nagy felbontású fényképezőgépet használni. Zoom objektív használatakor ügyelni kell arra, hogy az egyes fotók azonos gyújtótávolság beállítással készüljenek. Törekedni kell a jó és lehetőleg állandó, egyenletes, szórt fényű bevilágításra amely eltünteti a mély árnyékokat. Külső térben a legjobb felhős időben fotózni, belsőben softboxokat alkalmazni. Kisebb tárgyak esetében kényelmes megoldás a tárgy forgóasztalra való helyezése, amely lehetővé teszi a fix kamera beállítást. Jóval drágább, de hatékony, professzionális megoldás egy állványrendszerre helyezett több, szinkronizált kamerából és lámpából álló berendezés építése. Ilyenek hiányában azonban jó eredmény érhető el kézből való vagy drónos fotózással is.

A háromdimenziós digitalizálás esetében maga az adatfelvétel, azaz a szkennelés vagy fotózás a munka kisebbik és egyszerűbb részét képezi, az adattömeg digitális feldolgozása munka- és szakértelem-, ennek következtében pedig költségigényes.

A feldolgozás első fázisát a szkennerrel kinyert adatok, illetve a fotó 3D eljárás esetén a digitális fényképeket térbeli pontfelhővé, illetőleg felületmodellé alakítása, majd letisztítása jelenti célszoftverek segítségével. A pontfelhőt, illetve a modellt exportálni kell valamilyen szabadon felhasználható formátumba, hogy ne csak nehezen elérhető célszoftverekkel legyenek megnyithatóak az állományok a felhasználók számára. A legcélszerűbb erre a 3D PDF formátum alkalmazása, amely ugyan nehezebben kezelhető az egyes célszoftvereknél, de mégis lehetővé teszi az objektumok elmetszését és mérését, valamint tetszés szerint nézetek renderelését. Ennek a használatához azonban fontos követelmény az exportálásnál a lépték pontos megadása. Sok esetben gyakorlati szempontból igen hasznos, ha a háromdimenziós felmérésről kétdimenziós nézetek és metszetek készülnek, normál PDF formátumban.

A háromdimenziós digitalizálás céljai

Háromdimenziós digitalizálást a dokumentáláson túl általában valamely összetettebb cél érdekében végzik a régészek. A leggyakoribb a töredékesen előkerült régészeti tárgy vagy objektum háromdimenziós rekonstrukciója. Ezt a feladatot 3D modellező szoftverek segítségével végezhetjük el. Célszerű a felmérés tárgyához illő modellező szoftver használni. E célra nagy számban rendelkezésre állnak tereptárgyakat modellezni képes térinformatikai (GIS) szoftverek, továbbá épületek és építészeti elemek rekonstrukciójára alkalmas építészeti tervező, valamint a régészeti leletek modellezésére alkalmas egyéb szilárdtest modellező (CAD) szoftverek. A rekonstrukció mindig több lépésben történik, sokszor népes szakembergárda részvételével, többféle szoftver alkalmazásával. Az első lépésben a felmérés feldolgozás során elkészült ponthalmazból vagy felületmodellből a modellező szoftver számára értelmezhető formátum előállítása a cél. Bizonyos esetekben elegendő, sőt célszerűbb lehet a 3D felmérésből készült léptékhelyes 2D nézet- és metszetrajzok alapján a rekonstrukció megszerkesztése a modellező szoftver segítségével. Bizonyos modellező szoftverek képesek beolvasni a pontfelhő állományokat is, de felületmodellekkel mindegyik tud dolgozni. A legáltalánosabb, de csak alapszintű adatok átvitelére alkalmas a 3D DWG és 3D DXF formátum. Sok modellező szoftver jól tudja alkalmazni az .obj és .fbx állományokat is, melyek szélesebb körű adatátvitelt tesznek lehetővé.  Minden esetben a beolvasott 3D felmérés alapján érdemes manuálisan megszerkeszteni a teljes egykori tárgy rekonstrukcióját, majd a rekonstrukciós makettbe belehelyezni a fennmaradt töredék háromdimenziós felmérését. A modellezést követően másik célszoftverrel érdemes elkészíteni a rekonstruált tárgy színeit és felületi tulajdonságait meghatározó texturázását, majd renderelését, vagy másféle célszoftverrel a 3D nyomtatásra való elkészítését, a munka tervezett kimenetelének megfelelően. A modellezés kimenete ugyanis lehet renderelt kép, animációs film, interaktív modell vagy nyomtatott makett. 

Tárgytípusok specifikus jellemzői

A régészeti gyűjteményi egységek fontos jellemzője a materiális és formai gazdagság, bár az egyes tárgytípusok jellemzően eltérő arányban fordulnak elő bennük. A különböző anyagú és típusú régészeti leletek digitalizálását nagymértékben befolyásolják fizikai tulajdonságaik, mennyiségük és információhordozó tulajdonságaik.

A csontmaradványok esetében a leletek igen nagy mennyisége miatt csak igen ritka, kivételes esetekben alkalmazunk háromdimenziós digitalizálási technológiákat. Az ilyen kivételes esetek lehetnek az emberi koponyák, amelyeknél főleg az arcrekonstrukció indokolja a digitális térbeli feldolgozást. Ehhez az eljáráshoz azonban az izomtapadási nyomok rögzítése miatt nagypontosságú lézerszkennerek alkalmazására van szükség. A beszkennelt koponya további feldolgozása a rekonstrukció során történhet virtuálisan és 3D nyomtatással előállított tárgymásolaton manuális módszerekkel is.

A kerámiatöredékek esetében szintén a leletek nagy mennyisége, és a töredékek egyenkénti korlátozottabb információtartalma miatt ritka a háromdimenziós dokumentálás. Teljes 3D felmérésre ép vagy restaurált, kiegészített tárgyak esetében kerül sor. Itt nem indokolt a túlságosan nagy felbontású szkennelés. A szkennereknek nehézséget jelenthet a mázas kerámia csillogása is. Viszont nagy jelentőségű a színek pontos rögzítése. Ezeknek az igényeknek elsősorban a fotó 3D technológia felel meg. Problémát jelenthet a kerámiaedények nehezen, vagy egyáltalán nem hozzáférhető belsejének digitális felmérése. A legegyszerűbb a beszkennelt modell további manuális szerkesztése segítségével elkészíteni a tárgy végleges modelljét.

Az üvegtárgyak hasonló szempontokat kell figyelembe venni, mint a kerámiánál, de itt a szkennereknek fokozott problémát okozhat a tárgyak átlátszósága és csillogása.

A fémtárgyak közül a nemesfémeknél a csillogás, a korrodált vastárgyak esetében a túlságosan sötét és matt felszín okozhat gondot a szkennelésnél, illetve a fotó 3D felmérésnél.

A kőfaragványok mindenféle eszközzel jól digitalizálhatóak, nehézséget általában a méretük és súlyuk jelent. Ritkán van szükség 5mm-esnél nagyobb mérési pontosságra.

Szerves anyagoknál, különösen textileknél lehet nagyobb jelentősége a nagyfelbontású szkennelésnek, ami lézerszkennerekkel valósítható meg. Ez lehetővé teszi az anyag texturájának részletes dokumentálását és bemutatását.

Általánosságban külön fel kell hívni a figyelmet arra, hogy egyik szkennelési eljárás sem jelent több veszélyt a tárgy állagára nézve, mint pl. egy kiállításon való szerepeltetése!

Történeti, iparművészeti, néprajzi tárgyak 

Az iparművészeti anyagok digitalizálása során anyagban, készítési technikában és méretben is jelentősen eltérő tárgyak műtermi, illetve raktári fotózására kell felkészülni. A tárgyak sokféleségére való tekintettel javasolt az állandó fotóműterem mellett egy hordozható eszközökkel felszerelt mozgó stúdió felállítása is. A mozgó stúdió azokban az esetekben jelent megoldást, amikor a tárgy mérete, súlya, vagy állapota nem teszi lehetővé a műtárgymozgatást. 

Digitalizálás folyamata

Az iparművészeti tárgyak digitalizálásakor a szemből fotózott teljesalakos felvétel mellett elengedhetetlen a többféle nézet (oldalnézet, hátulnézet, részletfotók) rögzítése. Az egy azonosító alatt beleltározott, több műtárgyat számláló darabok esetében (pl.: evőeszközkészlet) a közös fotón túl, minden egyes darab külön-külön is digitalizálásra kerül.

Fontos, hogy minden egyes részletet, jelzést, egyedi ismertetőjegyet a lehető legközelebbről dokumentáljunk. Emiatt célszerű fix, nagy fényerejű makró optikákat (60 mm és 105 mm gyújtótávolságúak, 2.8-as fényerővel) használni, fix lencsékkel a jelentős geometriai torzulások is kiküszöbölhetők.

A szemcsézettség elkerülése érdekében az ISO értéket a lehető legalacsonyabban kell tartani, az életlen, elmosódott részletek ellen pedig a kifejezetten szűk rekeszállás használata javasolt, a záridő a lehető legrövidebb – ez alól csak az állvány használata ad felmentést.

A hátterek kiválasztásánál a szürke és fehér színek preferáltak, mivel fontos, hogy a tárgy ne verjen vissza se túl világos, se túl sötét reflexfényeket. A tükröződő tárgyak (pl. üveg, fém) fotózásánál tárgysátor építése jelenti a megoldást arra, hogy a helyi környezet visszatükröződését csökkenteni tudjuk.

Az objektív dokumentálás érdekében a legsűrűbben lágy, szórt fények használata javasolt. A tárgyakról készült felvételeknek tényszerűeknek és részletgazdagoknak kell lenniük, maradéktalanul ki kell elégíteniük a kiváló beazonosíthatóság kritériumait.

A fotózások során a műtárgyak azonosítóit és/vagy a QR-kód címkéket egyszerre szükséges fotózni a tárgyakkal, ugyanis az utómunka fázisában ezek alapján történik meg a képfájlok átnevezése.

 

Példa:

Technikai paraméterek

Fényképezőgép

Nikon D750 típusú full frame szenzoros fényképezőgép

Optika

Nikon optika (fix, nagy fényerejű macro optikák: 60 mm és 105 mm gyújtótávolságúak, 2.8-as fényerővel)

Vaku

Hensel Integra típusú, 500 W-os vakufejek

Állvány

Manfrotto gyártmány

Tárgyasztal

Manfrotto gyártmány

Háttér

Szürke vagy fehér színű Colorama háttérpapír

Egyéb

X-Rite ColorChecker Passport a színkezeléshez

 

Utómunka folyamata

A digitalizálás során rögzített felvételek utómunkája, ideális esetben állandó munkaállomásokon történik. Az utómunkához használt számítógépnek megfelelő rendszer- erőforrásokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy a digitális retusálás során használt szoftverek megfelelő minőségben és gyorsasággal tudják kezelni a nagyméretű fájlokat.

A nyers fájlok a retusálás során rögtön átnevezésre kerülnek. Az átnevezett fájlokat kell kidolgozni 8 bit-es tömörítéssel .tif kiterjesztéssel.

A retusálás során helyes fehéregyensúlyt és oldalarányt kell beállítani (a fotózások során ajánlott Color checkert használni), valamint szükséges a háttéren megjelenő porszemcsék, gyűrődések, és egyéb digitális szennyeződések eltávolítása.

Az összes retusált TIF képet az utómunkák végeztével kis felbontásban is el kell menteni, így az összes kidolgozott tárgyról készül online felületeken is közzétehető méretű felvétel. JPEG formátumba a mentés 1024 pixeles hosszabbik oldal tömörítéssel (300 dpi) történik.

Célszerű a nyers és a retusált képeket a műtárgyazonosító alapján átnevezett mappába helyezni, a JPEG-eket pedig egy külön erre létrehozott mappába másolni a könnyebb elérhetőség és kereshetőség érdekében.

Példa:

Technikai paraméterek

Munkaállomás

Apple iMac27’ (5K felbontású, retina kijelzős asztali gép)

Szoftver

Capture One képfeldolgozó program

Adobe Photoshop képfeldolgozó és grafikai tervező szoftver

 

Természeti objektumok

A természeti objektumok a múzeumok legnagyobb darabszámú gyűjteményi egységei közé tartoznak. Számosságukból (a legnagyobb ilyen gyűjteményi típus a rovargyűjtemények, a Magyar Természettudományi Múzeumban jelenleg 7.919.000 rovarpéldányt őriznek) és változatosságukból (az egysejtűektől a bálnacsontvázig) adódóan, nemcsak kiállításokban való bemutatásuk, hanem sokszor a digitalizációjuk is különleges megoldásokat igényel.

Az ilyen típusú kulturális javak tudományos feldolgozása kapcsán, a különböző képalkotási technikák sok esetben már a rutin vizsgálati módszerek közé tartoznak – ilyenek például a „computed tomography” vagyis CT és microCT eljárások, vagy a pásztázó elektromikroszkóp használata. Ideális esetben választhatók olyan technikai megoldások, melyek egy lépésben szolgálják ki a digitalizálás különböző céljait, de legtöbbször, elsősorban a gép(idő) költségvonzata és a feldolgozás jelentős munkaidő-ráfordítása miatt, a kutatási célú digitalizálás elválik az archiválási, illetve közzétételi céloktól. Ha azonban lehetőségünk adódik rá, gondoljunk arra, hogy az eredetileg orvosi, diagnosztikai, tudományos céllal alkalmazott képalkotási technikák új világot nyithatnak meg a múzeumok kiállításaiban, és megdöbbentően látványos megoldásaik a digitális oktatásban is áttörést jelenthetnek.

A természeti tárgyak digitalizálásánál a szokásos fotózási technikák általában széles körűen használhatók. A 3D fotózás látványos eredményeket produkál az ásványok, kőzetek, ősmaradványok esetében, ennek a technikának az alapjait és részben a csontok, koponyák fotózását a Régészeti leletek fejezet ismerteti. Az ott leírtakat azzal egészíthetjük ki, hogy a 360°-os fotózásnál (ami nem ugyanaz, mint a 3D fotózás) 100 felvétel készítése már ideális, így a feldolgozott felvételek megtekintésekor a forgatás során nem „ugrál” a tárgy. Praktikus, ha mind a fényképezőgépet, mind a forgatótálcát számítógép vezérli. Használjunk mindig ugyanolyan megvilágítást, a fényképezőgépen pedig érdemes manuális beállításokat alkalmazni (blende, expozíciós idő, ISO, fókusz, fehéregyensúly), hogy minden fénykép egyforma értékekkel készüljön.

Herbáriumi lapok esetében tudományos célokra is kiválóan használható, így a költséges és esetenként állományvédelmi szempontból is aggályos kölcsönzések kiváltására is alkalmas, gyors, „pipelining” technológiával használható megoldást nyújtanak a könyvszkennerek. A herbáriumi lapok mérete miatt A2 méretű, mozgó fejű szkennerre van szükség, amely felülről tapogatja le a tárgyat, így alig van árnyék a felvételen. A modern, UV- és IR-mentes nagyteljesítményű szkennerek további előnye, hogy egy lépésben több, különböző felbontású képet képesek előállítani (a különböző felhasználási céloknak megfelelően), kisebb tárgyak esetében pedig egyszerre 10-20 objektumról készítenek közös és külön képet is.

Rovarok fotózásánál két, alapvetően eltérő irányt követhetünk. Az egyik a makrofotózás, melynél akár 2-5 mm méretű példányokat lehet akár tudományos, akár archiválási célokra megörökíteni. A makroobjektívek közül a nagyobb (pl. 105 mm-es) gyújtótávolságút célszerű használni, amelynél nem kell olyan közel menni az objektívvel a tárgyhoz, így annak megvilágításával (ehhez többvakus rendszert ajánlunk) kevesebb gondunk akad. Mindez kiegészíthető makro-előtétlencsékkel amelyek együttesen (az MTM-ben használt rendszer esetében) 6.25 x-es nagyításra képesek a makroobjektív saját leképezésén (1:1) túl. Mivel a mélységélesség már komoly problémát jelent ilyen esetekben, a rétegfotózás (’focus-stacking’) nyújt megfelelő megoldást. Az 'automatic focus bracketing' technikához, amikor azonos lépésenként (ez mikronokat jelent) változtatott fókusztávolságal több képet készítünk ugyanarról a tárgyról, a Helicon Remote szoftvert, az így elkészülő 5-100 felvétel egy képpé kombinálásához pedig a Helicon Focus programot javasoljuk használni. Az ilyen módon készült képek mindhárom digitalizációs igény kielégítésére alkalmasak, rendkívül részletgazdagok és látványosak.

A gyűjteményi rovarfotózás másik iránya, amikor elsősorban archiválási céllal, teljes rovardobozokat fotózunk le – az állatok méretétől függően ez egyszerre akár több száz példány digitalizálását is jelentheti. Ez egyrészt megoldás lehet akár a milliós gyűjtemények (ugyancsak egy adott időpontban jellemző) állapotát rögzítő, de belátható időn belül kivitelezhető dokumentálására, másrészt, nagy felbontású képek esetében, a kutatási célokat is elősegítheti és különösen értékes példányoknál a kölcsönzést is kiválthatja. A 60mm-es makroobjektívvel készült, több vakuval bevilágított 24 megapixeles képek ugyanis még jelentős nagyítás esetén is elég részletgazdagok ahhoz, hogy specialisták számára információt szolgáltassanak az egyes példányokról is.

Rovarfotózás esetében különösen, de általánosságban is javasoljuk szabványos színskála használatát a felvételek készítésekor, amellyel az utómunkálatok során pontosan rekonstruálhatjuk az eredeti színeket.

Mivel több, itt ismertetett eljárás is elsősorban a szekrénykataszteri nyilvántartású kulturális javakkal kapcsolatos, különösen fontos, hogy az egyébként egyedileg nem nyilvántartandó példányok a digitalizálás során igenis egyedi számot (’unique identifier’) kapjanak. Ennek javasolt formája az adott múzeum, majd az adott gyűjtemény (intézményen belül egységesen kialakított) rövidítése, valamit az ezeket követő, folyamatosan növekvő számozás (pl. HNHM-MOL-009375). Ez a szám használható a fájlnévben, a metaadatolás során az adatbázisban, és értelemszerűen kapcsolandó a példányhoz is.

Audio/Hangalapú anyagok

A digitalizálási folyamatban hangtechnikai és videó technikai oldalról egyaránt a központi helyet foglalja el a nagyteljesítményű számítógép. A digitalizált anyagok archiválás előtt itt kerülnek tárolásra, illetve a valós idejű rögzítésük is a gépen zajlik a rögzítő szoftverek segítségével.

Tekintsük át a gyűjteményekben leggyakrabban előforduló analóg hanghordozókat, amelyek a digitalizálás alapjául szolgálhatnak:

Analóg hanghordozók

·         Fonográfhenger: A hangot viasz-, esetleg ónhengerbe karcolt barázdák rögzítik.

·         78-as "normál" gramofonlemez: anyaga sell-lakk.

·         Mágneses hanghordozók
A hangszalagok, kazetták alapanyaga acetil-cellulóz hordozóra felvitt mágnesezhető fémréteg.

·         Optikai hanghordozó („Fényhang”)
Optikai hanghordozó („Fényhang”) a filmre optikai lámpával exponált „hangcsík”. A fényhangkamera a hangot feszültségingadozássá, majd fényrezgéssé alakítja át. A negatív filmszalag szélére a hanglámpa állandó intenzitású megvilágítás mellett, változó szélességgel exponálja a hangcsíkot. Az előbbiről készült pozitív kópia (immár fehér színű) optikai jeleit a lejátszás során a vetítőgép hanggá alakítja vissza.

Hangtechnikai oldalról a számítógéppel szoros egységet alkot a digitális keverőpult, ami adott esetben a hangkártya funkcióját is betöltheti. Az analóg hangjelek tényleges digitalizálását maga a keverőpult végzi és ez központi egységként fogadja az analóg és régebbi digitális eszközök jeleit.

Az alábbi hangtechnikai eszközökről történhet digitalizálás

·         orsós magnó (4.76-19-ig terjedő sebességek, negyed és félsávos felvételek lejátszásához) 

·         kazettás magnó

·         stúdió célú szalagos magnó (19 és 38-as sebességű professzionális szalagok lejátszásához)

·         lemezjátszó (33-45-78-as fordulatú lemezek lejátszásához)

·         DAT magnó (digitális kazetták átjátszásához)

·         Mini Disc (minidisc lemezek átjátszásához)

Ez utóbbi kettő esetén, inkább a felvételek átjátszásáról beszélhetünk, mintsem digitalizálásáról, mivel mind a kettő digitális hangrögzítő és lejátszó eszköz. (DAT, MD)

Egy analóg jel digitalizálása során soha nem kapjuk vissza az eredeti hang minden részletét, csak az abból vett, véges számú mintát. Ebből adódóan az eredeti hangot digitális feldolgozás után csak bizonyos hibával (hiányosságokkal) lehet reprodukálni. A digitalizálás minőségét ennek a hibának a nagysága határozza meg. Minél nagyobb a mintavételi frekvencia, azaz adott idő alatt minél több mintát veszünk az eredeti jelből, illetve minél nagyobb a felbontás, vagyis a minta mérete, annál valósághűbb lesz a végeredmény. Ha 16 biten rögzítünk, akkor 216 (65536) különböző értéket ábrázolhatunk, így a hullám amplitúdója a –32767 és +32767 közötti tartományba eshet.

 

A hangdigitalizálás ajánlott folyamata

·         Digitalizálás: (real-time beírás) analóg jelből digitális jelet állítunk elő. Ez történhet egy számítógép hangkártyáján keresztül, illetve „asztali” CD író vagy más céleszköz segítségével.

·         Editálás: a hanganyag „meddő” részeinek eltávolítása, track-ekre bontás.

·         Restaurálás: a járulékos zajok, pattogások kiszűrése szoftver segítségével.

·         Tárolás, kiírás: külső adathordozóra, központi tárhelyre.

·         A digitalizált hangfelvételek feldolgozása: metaadatokkal történő ellátás, rögzítés adatbázisban.

·         Szolgáltatás vagy közzététel

Általános érvényű szabály, hogy a digitalizálás nem járhat az eredeti dokumentum rongálódásával.

A teljes munkafolyamat alatt, valamint archiváláshoz, csakis tömörítés-, és veszteségmentes, lehetőségeinkhez képest a legjobb minőséget nyújtó formátumot válasszuk. A hangalapú digitalizálás a rendelkezésre álló technikai feltételek mellett, a szükséges legjobb minőségben történjen.

Hogy biztosítani tudjuk felvételünk lejátszását bármely környezetben, érdemes a leginkább elterjedt, minden platform által támogatott WAV formátumot választani.

Az IASA (The International Association for Sound and Video Archives) hangdigitalizálási ajánlása szerint:

·         Fájlformátum: WAV

·         Mintavételi frekvencia: 96 kHz

·         Kódolás: 24-bit, sztereo, PCM

Általánosan elterjedt veszteséges tömörített formátum az MP3. Az MP3 formátum az emberi fül karakterisztikáját figyelembe véve, úgynevezett pszicho-akusztikus kódolást alkalmaz. Az eljárás lényege, hogy a kódoló az emberi fül hangelfedési jellemzője szerint elemzi a mintákat – egy nagy intenzitású, adott frekvenciájú hang mellett nem érzékeli a kisebb intenzitású, közel hasonló frekvenciatartományba eső hangot - és az ember által nem hallható részeket kiszűri. A kódoló sávokra bontja a hangmintákat. Ha egy sávban a hasznos hang elvész a zajtartományban, akkor az adott sáv nem kerül kódolásra. Szolgáltatáshoz még elegendő a 192–256 kbps bitsűrűségű tömörítés, de 128 kbps alá már semmiképp ne menjünk.

2.4.4 Audiovizuális/Mozgókép alapú anyagok

Audiovizuális / Mozgókép digitalizálás film (celluloid) hordozóról

Mozgókép formátumok

A filmszalagok fizikai mérete alapján (vastagon szedve a Magyarországon leggyakrabban előforduló formátumok):

·         8 mm / Super 8 mm

·         9,5 mm

·         16 mm / Super 16 mm

·         17,5 mm

·         28 mm

·         35 mm / Super 35 mm

·         70 mm

Fontosabb filmtípusok gyártási ideje és hordozóik anyagai

média

formátum

bevezetés éve

hordozó

Amatőr mozifilmek

28mm

1912

Acetát

9,5mm, 16mm

1920-as évek

8mm

1932

Super-8 mm (Kodak)

1965

Single-8 mm (Fuji)

1965

Poliészter

Síkfilm

különböző formátumok

1890

Nitró

késő 1920-as évek

Acetát

1960-as évek

Poliészter

Mágnesszalag, hang

nyitott szalag, késöbb kazetta

1934

Acetát

1963

Poliészter

Mágnesszalag, kép

2" Quad

1956

Poliészter

3/4" U-matic

1971

VHS

1976

Betacam SP

1986

D1 / Digital Betacam

1986

Mikrofilm

16/35 mm

1920-as évek vége

Acetát

Microfiche

1935

Minden további

1970-es évek

Poliészter

 

A filmszalagok képállása és képi minősége a gyártási generáció alapján

·         Eredeti negatív: negatív képállású, legmagasabb felbontás és átfogás.

·         Reproduktív dublé (dubnegatív és dubpozitív): negatív vagy pozitív képállású, gyártásközi kellék, ami a negatívról vagy a pozitívról készül kontaktmásolással. Általában tartalmazza a technikai műveleteket, amit a negatív még nem (ilyen műveletek a fénymegadó által elvégzett fényelés, a főcímek, táblák, feliratok, valamint az ún. blendék).

·         Pozitív kópia: pozitív képállású, vetíthető kópia, a végleges műsorral. Legrosszabb képi minőség, általában tartalmazza a hang információt a hasznos képen kívül (fényhang vagy digitális hang). Pozitívot csak akkor érdemes digitalizálni, ha nem áll rendelkezésre jobb minőségű kellék.

 

A digitalizálást a fizikai méretnek megfelelő filmkapuval ellátott filmszkenneren kell végezni. A piacon jelenleg használatos film- és hangszkennerekkel és azok tulajdonságaival kapcsolatosan a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) honlapján lehet tájékozódni: https://www.fiafnet.org/pages/E-Resources/Film-Scanners-Forum.html

Minden filmet digitalizálás előtt meg kell tisztítani lehetőleg ultrahangos filmtisztító géppel. A filmszkennerre csak teljesen tiszta, olaj- és más vegyszertől mentes, száraz tekercs tehető fel, aminek a perforációi és a ragasztásai megfelelően lettek ellenőrizve és javítva.

 

Filmszkennerek tipikus tulajdonságai

Szenzortípus:              Területi vagy vonali szenzor.

Színfeldolgozás:         3 db 3 színű érzékelő vagy Bayer pattern-nel ellátott 1 db érzékelő

Felbontás:                   2k / 4k / ... / 10k – a vízszintes felbontást jelöli a pixelszám alapján. A leggyakoribb felbontások a 2k (2048 x 1556 pixel), és a 4k (4096 x 3112 pixel).

Hangdigitalizáló fej:   A szkennerekre opcionálisan rendelkezésre álló eszköz, amellyel fény- vagy mágneshangot lehet digitalizálni.

HDR:                           High Dynamic Range, azaz magas dinamikatartomány. A szkenner a filmkockát többszöri expozícióval digitalizálja, így a nagyon sötét képhelyeken lévő részletek is láthatóvá válnak. Általában csak pozitív kópia esetében használatos mód.

Overscan:                    Speciális archív kapu, amely lehetővé teszi a filmkocka teljes szélességének digitalizálását. Egyes szkennereken lehetőség van a kocka előző és a következő képkockával együttes digitalizálására.

 

A filmszkenner önmagában kevés a digitalizáláshoz. Olyan nagyteljesítményű háttértár és hálózat szükséges hozzá, ami képes a hatalmas adatfolyam eltárolására valós időben. Egy ma gyakori példát nézve egy színes 4k felbontású anyag 10 bites DPX szekvenciában való rögzítéséhez állandóan fenntartott 1500 MB / sec adatsebesség szükséges. Ez a tárterületre is drasztikus hatással van: egy másodperc digitalizált anyag a fenti formátumban 25 kocka / másodperc sebességnél 1,2 GB (gigabyte) tárhelyet foglal el.

Az archív, rosszabb állapotban lévő filmeket olyan speciális filmszkennereken digitalizálják, amelyek tekintettel vannak a filmszalagok sérülékeny állapotára. Az ilyen filmszkennerek általában filmarchívumokban és archív filmek digitalizálására specializálódott utómunka házakban találhatók meg, különleges tulajdonságaik a következők:

 

·         fogasdob-mentes filmmeghajtás: nincsen olyan fogaskerék a film útjában, ami a perforációba „kapaszkodva” továbbítaná a filmet, ezáltal a zsugorodott filmek perforációja nem sérül.

·         capstan mentes meghajtás: a capstan egy meghajtott gumigörgő, aminek teljes felületére felfekszik a filmszalag és ezáltal van továbbítva. Az archív filmeknél azonban ez a görgő összeszedi a sok szennyeződést a filmekről, és a görgőre feltapadva további sérüléseket okoz.

·         folyadékkapu: a szkenner kapujában az expozíció folyadék (perklóretilén) alatt történik. A perklóretilén folyadék törésmutatója megegyezik a filmszalag hordozójáéval, így a hordozó oldali (fényes oldali) karcok feltöltésével azok „eltűnnek” a digitalizált képről.

·         archív kapu: olyan speciális kapu, ami filmanyagon lévő hasznos képen felül a perforáció területét is „látja”, így biztosan a teljes kép felvételre kerül, valamint a perforáció rögzített mozgását fel lehet használni a kép stabilizálására.

·         hideg fényforrás: az 1952 előtt gyártott nitrocellulóz hordozójú filmeknél fontos, mert a hordozó fokozottan tűz- és robbanásveszélyes. Az ilyen filmeket csak arra kifejezetten alkalmas eszközökön szabad digitalizálni.

 

A digitalizálás minőségi szintjei

Minden digitalizálás minőségvesztéssel jár. Fontos, hogy megkülönböztessük az eredeti, nyers digitalizált képet a szolgáltatási példánytól, és, hogy minden verzióból megtartsunk egy példányt.

Preservation master

A PM a legeredetibb és legmagasabb minőségű, beavatkozásoktól mentes digitalizált kép, ami szerencsésebb esetben csak a szkenner képérzékelőjének nyers adatait tartalmazza RAW formátumban. Ha RAW formátum nem áll rendelkezésre, a szkennelést 16 vagy 10 bites DPX (Digital Picture eXchange) képszekvencia formátumban érdemes végezni. Ez a formátum képes a filmen található teljes dinamikatartomány rögzítésére. Fontos, hogy a filmszkennert úgy állítsuk be, hogy sem a sötét, sem a világos képhelyeken ne veszítsünk információt, azaz a teljes dinamikatartományt vagy átfogást rögzítsük. Ezt a szkenner szoftverében található hisztogram vagy hullámjelalak monitor segítségével ellenőrizhetjük.

További információ a DPX formátummal kapcsolatban többek között az amerikai Kongresszusi Könyvtár honlapján található: https://www.loc.gov/preservation/digital/formats/fdd/fdd000178.shtml

Érdemes megtartani a PM-et beavatkozásmentesen és minden további beavatkozást egy arról készült másolaton végezni. Így bármikor vissza lehet térni az eredeti kiinduláshoz anélkül, hogy a filmszalagot újra elő kellene venni.

 

Distribution master

A szkennelt film nyers változata (eredeti felbontásban) tartalmazza a legtöbb információt, de ez az állapot fakó, fátyolos, nem tükrözi a felvétel pillanatában szabad szemmel érzékelhető világot. A filmes gyártási folyamatban ezt a pozitív kópiára való másolás adja meg, a pozitív anyag „kontrasztosítja” fel a az eredeti képet úgy, hogy az az emberi szemnek is kielégítő látványt nyújtson. A digitalizálás során ezt digitális utómunkával, fényeléssel lehet elérni, amit a colorist végez.

 

Mozi- és televíziós változat

A digitalizált és fényelt műsort be lehet mutatni moziban és televíziós sugárzás keretében is, azonban a két megjelenítő rendszer nagyon eltérő tulajdonságokkal bír, ezért a fényelés során szoktak kialakítani egy moziban (cinema distribution master) és egy televízióban (broadcast distribution master) színhelyes képet adó változatot. Mindkét változat előállításához szigorú szabványoknak megfelelő kalibrált eszközparkra van szükség.

Lehetőség van a digitalizált filmet újra filmre levilágítani, ebben az esetben a mozis megjelenítést kell szimulálni fényelés közben.

A DM formátuma mozi megjelenítés esetén a Digitális Mozicsomag (Digital Cinema Package vagy DCP), amely a mozikban ma leggyakrabban vetített formátum. A DCP-ben a képkockák lossless JPEG2000 formátumban vannak kódolva, és lehetőség van kapcsolható feliratok elhelyezésére. A DCP szabványosítását a DCI csoport végzi. Több információ a honlapjukon elérhető: http://dcimovies.com

A DM televíziós formátumára nincsen az egész világra érvényes konvenció, az egyes TV csatornák mindegyikének különböző igényei vannak a befogadott fájlok tekintetében, különös tekintettel a földrajzilag is különböző sugárzási rendszerekre. Érdemes elkérni a TV csatorna specifikációját. Általában a DM formátumok a legelterjedtebb fájlformátumok, mint az Apple Prores, Avid DNxHD vagy az archívumi világban használt teljesen open source formátum, az FFMPEG amit Matroska konténerben szoktak eltárolni.

További információ: https://www.fiafnet.org/images/tinyUpload/Publications/Journal-Of-Film-Preservation/Matroska-and-FFV1_Kromer_JFP96.pdf

 

Hangdigitalizálás

A filmtekercsekhez tartozó hang többféle lehet:

Commag: a képet tartalmazó pozitív kópia szélén található mágnescsík

Comopt: a képet tartalmazó pozitív kópia szélén található fényhang

Sepmag: külön tekercsen található mágneshang

Sepopt: külön tekercsen található fényhang

 

A különböző filmszkennerek opcionálisan fel vannak szerelve a fenti hangtípusokat olvasó fejekkel, azonban a külön tekercsen lévő hangokat külön is kell digitalizálni. A digitalizálás során a kép és a hang külön fájlban lesz eltárolva, amit egy ponton össze kell szinkronizálni, azaz egy vágószoftver segítségével „össze kell startolni”. Ehhez segítséget nyújt a hasznos műsor előtti ún. pitty, ami képben és hangban is jelen szokott lenni. Azonban szükséges a már összestartolt anyagot a hasznos műsorban található szinkronpontok keresésével és ellenőrzésével szinkronba tenni.

Audiovizuális / Mozgókép digitalizálás egyéb hordozóról

A digitalizálás fogalmát szűkebben és tágabban is értelmezhetjük.

A szűkebb értelmezés szerint a digitalizálás csak és kizárólag az eredetileg analóg hordozón létező gyűjteményi mozgókép állományokat alakítja át, archiválja, látja el metaadatokkal és teszi hozzáférhetővé digitális eszközökkel használható formátumokban.

A tágabb értelmezés magában foglalja az előbbieket kiterjesztve a "digitalizálandó tárgy" fogalmát a már egyébként is valamilyen digitális formában létezőkre is, pl. a kereskedelmi forgalomban kapható mozgóképek archiválására és szolgáltatására, bár ebben az esetben nem digitalizálás, hanem inkább más digitális formátumokra átalakításról van szó.

Videotechnikai eszközök

·           VHS videomagnó

·           BETA videomagnó (professzionális analóg kis és nagy BETA kazetták lejátszásához)

·           DVCAM (DV és mini DV digitális kazetták lejátszásához)

·           Digital8 kamera (8mm-es digitális video kazetták lejátszásához)

A tényleges digitalizálás két külön egységen történhet.

Az egyik egy professzionális digitalizáló egység, amely az analóg videó jelen kívül, fogadni tud régebbi szabványú (i-linkes) digitális jeleket is.

A másik készülék egy DVD felvevő, amely szintén tud fogadni analóg videojeleket és, rendelkezik HDMI kimenettel, valamint i-linkes digitális bemenettel. Ez van hozzákapcsolva a számítógép videokártyájához.

Ehhez a két készülékhez kapcsolódnak az egyes videomagnók.

Analóg forrás - digitális formátumra alakítás

Analóg formában gyűjtött mozgóképek: Gyakorlatilag – bár elvileg szükség lehet más formátumok, pl. Betamax kezelésére is – ez a digitalizálás a VHS kazetták digitális formára alakítását jelenti, ahol a „master” maga a VHS kazetta.

DV formátumra konvertálás: Ehhez videó digitalizáló eszközök használatosak, pl. Pinnacle 710-USB-t, amivel lehetséges a DV formára alakítás. Az átalakítás eredménye egy szabványos ISO fájl, amely egyrészt biztosítja az archiválást, másrészt a könnyű használatot (a lejátszók közvetlenül tudják használni), és a további használati formátumokra konvertálást tesz lehetővé. A konvertálás célszotfverrel, pl. Handbrake (Windows, Mac, Linux) történik, eredménye MPEG-2 formátum. Ebben az esetben a digitalizáló eszközzel (pl. Pinnacle 710-USB) való feldolgozás eredménye egy .mpg fájl.

A hagyatékokból származó, egyedi filmfelvételek esetében a tömörítetlen AVI formátum használatos. Ezek digitalizálását javasolt külső vállalkozó segítségével megoldani, mivel számuk ma már elenyésző és a lejátszásukhoz szükséges filmvetítő és digitalizáló berendezést nem költséghatékony beszerezni.

Videofájloknál MP4 formátumban ajánlott rögzíteni az analóg videókat. Videótechnikai oldalról a számítógépben található videó kártya HDMI csatlakozáson keresztül fogadja a digitális jeleket.

Digitális formában gyűjtött mozgóképek

Digitális formátumban lévő nyers kamerafájlok pl. MiniDv és SD kártya. A „master” az eredeti digitális forma, ami archiválandó és további használati formátumok hozhatóak létre belőle. Az archiválás adatlemeznek megfelelő ISO fájl létrehozását jelenheti. A konverzióhoz és a szerkesztéshez célszoftver használata szükséges pl. Handbrake, Adobe programok.

VHS kazetták digitalizálásának javasolt technikai paraméterei. A VHS forrásanyag képminőségét figyelembe véve a kb. 2000 kb/s bitrátás tömörítést tartjuk célravezetőnek.


 

III. Metaadatok, adatcsereformátumok

3.1 A metaadatok szerepe, típusai

Az ’adat’ és ’metaadat’ fogalmak jelentése nem egyértelmű és használatuk sem következetes sem a köznyelvben, sem a közgyűjteményi szaknyelvben. Az adat és információ fogalma is gyakran összemosódik, szinte szinonima a mindennapi használatban.[1]

Az adat

Az ISO 14721:2012 szabvány meghatározását alapul véve az adat az információ újraértelmezhető megjelenési formája (reprezentációja), amely – formai megvalósulását tekintve – kommunikálható, értelmezhető vagy feldolgozásra alkalmas. Néhány további definíció:

       Az adat elemi ismeret. Az adat tények, fogalmak olyan megjelenési formája, amely alkalmas emberi eszközökkel történő értelmezésre, feldolgozásra, továbbításra.[2]

       Az adat egy dolog egy tulajdonságának értéke. Egy konkrét adat tehát akkor tekinthető definiáltnak, ha meghatározzuk, hogy milyen objektum melyik változója milyen értéket vesz fel.

       Az adat egy objektum (tetszőleges dolog, amire az adat vonatkozik), egy meghatározott változójának (tulajdonságának, attribútumának, jellemzőjének, karakterének) értéke (karakterállapota, megvalósult formája). Egy konkrét adat tehát akkor tekinthető definiáltnak, ha meghatározzuk, hogy milyen objektum melyik változója milyen értéket vesz fel.

A metaadat

A metaadat fogalomnak sokféle meghatározása létezik.

       A ’metaadat’ klasszikus és pontos meghatározása a szó eredeti jelentésén alapul: adat az adatról. A metaadat az adat értelmezését teszi lehetővé szemantikai és szintaktikai környezetének meghatározásával.[3]

       Metaadatok: távoli hozzáférésű elektronikus dokumentumokban (pl. azok fejlécében) megadott, az elektronikus dokumentumra jellemző, azonosítására, keresésére és hozzáférésére szolgáló szabványos adatelem sor (cím, szerző, közreadó, tárgy, műfaj, formátum, nyelv, kapcsolat, azonosító, téma stb.) (pl. Dublin Core).[4]

       strukturált információ valamely elektronikus vagy nem elektronikus információforrásról, amely információforrás hordozóközege bármilyen típusú vagy formátumú lehet.[5]

       A metaadat gép által értelmezhető információ a web számára.[6]

       NISO (National Information Standards Organization): „A metaadat olyan strukturált információ, amely leírja, magyarázza, elhelyezi, vagy egyéb módokon teszi könnyebbé az információforrás visszakeresését, használatát, vagy menedzselését. A metaadatot leginkább úgy határozzák meg, mint adat az adatról, vagy információ az információról.”[7]

A „metaadat” fogalommal azokra az adatokra szokás utalni, amelyek egy-egy – elsődleges adatnak tekintendő – információforrás (könyv, weboldal, elektronikus folyóirat stb.) leírására, visszakereshetővé tételére szolgálnak. Ilyen értelemben pl. a könyvtári világban a fogalmat úgy használják, hogy a bibliográfiai leírásban szereplő adatokat együttesen értik alatta: mind a – strukturális metaadatként is definiált – elemnevet (pl. mező hívójele), mind a leíró és adminisztrációs metaadatot, vagyis az egyes elemekhez tartozó értékeket. (A „strukturális metaadat”-nak kétféle értelmezése létezik, ez itt nem a digitális könyvtári világban elterjedt, a későbbiek során definiált fogalom.) Úgy is fogalmazhatunk, hogy ebben a szóhasználatban a metaadat magában foglalja a rögzített adatot és annak minősítőjét (más szóval a jelölő elemet, amely például a MARC-formátum esetében lehet a mező hívójele), így például metaadat a 100 10 $aJózsef Attila vagy a 600 14 $aJózsef Attila. Az egyik esetben a „József Attila” karaktersor által jelölt entitás szerzőként, maga a metaadat pedig (HUNMARC-terminológiával) szerzői főtételként értelmezendő az információforrással kapcsolatban, míg a másikban az entitás az információforrásban megjelenő mű tárgya, témája. A metaadat tehát ebben az értelemben strukturált, jelölőkkel ellátott (minősített) adat.

Metaadatsémák

A felhasználási területnek és célnak megfelelően metaadatsémák alakulnak ki, amelyek ajánlássá és szabvánnyá válhatnak. A kulturális területen használt metaadatsémák fő funkcionális területei:

       Leíró metaadatok – a kulturális objektumok leírására szolgáló metaadatok. Könyvtári területen a hagyományos bibliográfiai leírásnak megfelelő adatok.

       Adminisztratív metadatok (technikai, megőrzési, jogi metaadatok) – a kulturális objektumok kezelésére és használatára vonatkozó metaadatok. Könyvtári területen a könyvtári gyűjtemény elemeinek kezelésére és használatára vonatkozó metaadatok.

       Strukturális metaadatok – a részelemek kapcsolatainak leírására szolgáló metaadatok

       Jelölők, jelölőnyelvek – magában a tartalomban elhelyezett metaadatok.

A metaadatok funkcionális típusai

Leíró metaadat

A leíró metaadat a tartalom azonosítását, értelmezését és visszakeresését teszi lehetővé. Jellemző leíró adat a dokumentum címe, szerzője, a keletkezés ideje, a tartalom megnevezése. Leíró adatok származhatnak magából a leírt objektumból: például egy képeslap által ábrázolt táj megnevezése a hátoldalon; illetve külső szemantikai térből: például egy madarat ábrázoló képnél a madárfaj azonosítása a szakmai taxonómia kifejezésével.

Adminisztrációs metaadat

          technikai metaadat: a digitális fájlok létrehozásának eszközeiről, körülményeiről, formátumáról stb. szóló metaadatok.

          a hozzáférést módját meghatározó metaadatok (pl. szellemi tulajdonjog, tulajdonjog, személyiségi jogok, a felhasználás technikai szabályozását biztosító metaadatok.

          forrás metaadat: az analóg eredetiről szóló metaadatok

          digitális származás metaadat: leírja pl. a fájlok közötti mester/származék kapcsolatokat

Egy adott objektumnak vannak tartalmától és szerkezetétől független jellemzői is. amelyek azt képviselik, hogy milyen feltételek szükségesek az objektum tartalmának eléréséhez, mozgatásához vagy egyéb jellegű használatához. Ezeket összefoglaló jelleggel technikai adatoknak nevezhetjük. (pl.: a fájl formátuma, a lehetséges funkcionalitások felsorolása, a fájlformátum használt verziója, illetve arra vonatkozó információ, hogy milyen eszköz kell a megnyitásához)

A technikai metaadatok nagy része az állományok adminisztrációjának, a végső felhasználási formáig való eljuttatásának, illetve megőrzésének feltételeit írja le. A digitális tartalmat kezelő rendszerek tulajdonképpen a technikai metaadatok hálózatára épülnek, amelyben az egyes egységek, saját szerkezeti adataikkal, illetve a leíró információval külön vetületet képeznek.

A digitális tartalom egyik legnagyobb kihívása a szerzői jog, illetve az egyéb tulajdoni viszonyok védelme, erre számos megoldás létezik a másolás tiltásának megfogalmazásától egészen a tényleges – pl. jelszavas, időzáras vagy ismételt megnyitást korlátozó – funkcionális korlátozásokig.

Strukturális metaadat

A strukturális metaadatok az egyes állományok közötti, illetve azon belüli viszonyokat írják le. Funkcionális szempontból ennél azonban tovább mennek, mivel ezek biztosítják a részegységek által alkotott objektum integritását.

A strukturális metaadatok kifejezhetők például olyan metaformátumok szabványos apparátusával, mint a PDF, a METS/ALTO, vagy a különböző elemjelölő nyelvek (SGML, XML, HTML).

A strukturális metaadatok forrása lehet az állományokat kezelő könyvtári rendszer is, amely minden egységet azonosít, és pontosan rögzíti azok helyét és funkcióját a tárolt objektumok rendszerében. Ez általában komplex objektumkezelő adatbázisok esetében fordul elő.


 

3.2 Metaadatok, adatcsereformátumok – Audiovizuális archívumok

Magyar Nemzeti Filmarchívum

Európai metaadat szabványok:

EN15744 (MSZ EN 15744) Metadata Standards for Cinematographic Works – Minimum set

http://filmstandards.org/fsc/index.php/EN_15744

 

EN15907 (MSZ EN 15907) – Metadata Standards for Cinematographic Works

http://filmstandards.org/fsc/index.php/EN_15907

 

Dublin Core

http://dublincore.org

 

ISAN - International Standard Audiovisual Number

http://www.isan.org

 

Nemzetközi ajánlások, szabványok:

The FIAF Moving Image Cataloguing Manual

https://www.fiafnet.org/images/tinyUpload/E-Resources/Commission-And-PIP-Resources/CDC-resources/20160920%20Fiaf%20Manual-WEB.pdf

 

IASA Cataloguing Rules

https://www.iasa-web.org/cataloguing-rules

 

Open Archival Information System (ISO 14721)

https://gfbio.biowikifarm.net/wiki/ISO_Standards_for_Digital_Archives

https://www.iso.org/standard/57284.html

 

MTVA Archívum média- és metaadatköre

Az MTVA Archívuma számos terület összevonásával jött létre 2011-ben, amihez az addig decentralizáltan működő egységek csatlakoztak:

·         Mozgókép (minden, ami film és videoszalagon található)

·         Rádió és Kottatár (minden csak audio és kotta)

·         Sajtó (nyomtatott sajtó 1881 óta)

·         Fotó (klasszikus 35mm-es formátumú fotóarchívum)

·         NAVA (TV kötelespéldány archívum, hasonlóan mint az OSZK, csak AV tartalmakra)

A központosított archívum működésében - az eltérő gyűjtőkörök miatt - munkafolyamatok tekintetében decentralizált rendszereken futnak, minden területnek megvan(nak) a saját feldolgozó rendszerei(k). Mivel az egyes részegységek eltérő folyamatokat és médiumokat fednek le, így eltérő sémarendszerek alakultak ki, valamint az időbeliséget nézve (1881-től működik az MTI) rengeteg adatbázis modell és adatbázis típus fordult meg az archívumban. (Jelenleg 270 adatbázis ismert)

A 2011 után elindult ugyan egy adatbázis konszolidáció, de az a műsorgyártás felől fogta meg a workflowt, így alakult ki a:

·         Mozgóképnél a PROVYS

·         Rádió esetében a 42NET

·         Fotó esetében a FOTOWARE

A Sajtó és a NAVA önálló utat járt be, mindkét terület saját feldolgozórendszert épített az archívumi területen.

2017-től indult el az Archívumi konszolidáció, mely azt célozta meg, hogy minden olyan adatbázis, ami nem a műsorgyártáshoz tartozik (tehát nem adásszerkesztés), azt konszolidáljuk le.

E koncepció mentén indult el az ANALÍZIS projekt, mely a már említett 270 adatbázisból 230-at már egy adatbázisba konszolidált, úgy, hogy megtartotta eredeti sémájukat, de egy OAI-PMH kijárattal és DublinCore sémával kvázi közösítette, így ma már általánosan kereshetőek ezek a dokumentumok.

A média területen, az eltérő részegységek különböző formátumokban dolgoznak (digitalizálnak)

Mozgókép archívum:

·         MXF 50 Mbps videó esetében SD felbontás mellett

·         MXF 500 Mbps film esetében UHD/HD felbontás mellett

Sajtó archívum:

·         PDF 300 dpi változó febontás mellett (forrástól függ)

Fotóarchívum

·         JPG és TIFF  300 dpi, a rövidebbik oldal 6000 pxre fixálva

Rádióarchívum

·         WAV 44.100 KHz 1536 kbps stereo

·         MP4 AAC 128 kbps stereo

NAVA

·         MPG SD felbontás mellett 8 Mbps sávszélességgel

 


 

3.3      Metaadatok, adatcsereformátumok – Könyvtári ágazat

MARC21

1997-ben jelent meg a MARC21 szabvány. A névben szereplő szám jelzi, hogy a 21. század követelményeinek felel meg.[8]

A MARC21 csereformátum magyar változata a HUNMARC[9], amelynek a bibliográfiai rekordok csereformátumára vonatkozó része 2002-ben jelent meg és az ISO 2709-es szabvány szerint adja meg a bibliográfiai adatok tartalmi jelölőit (hívójeleket, indikátorokat, almezőazonosítókat) és egyéb jellemzőket.

Az adatok közlésmódjára a bibliográfiai leírási és besorolási szabályzatok érvényesek.

Hogy az adatcserében melyik könyvtár melyik MARC formátumot használja, az attól függ, hogy a használt integrált könyvtári rendszerkatalogizáló modulja melyik alkalmazását teszi lehetővé.

Resource Description Access (RDA)

Az RDA az új anglo-amerikai katalogizálási szabályzat, amelyet a szemantikus web igényeinek megfelelően, az IFLA-féle könyvtári referenciamodellt alapul véve fejlesztettek ki olyan szándékkal, hogy bármilyen  létező vagy a jövőben létrejövő – információforrás-típus leírására alkalmas legyen. Kialakításakor emellett tekintettel voltak az IFLA által kiadott „Nyilatkozat a nemzetközi katalogizálási alapelvekről” című dokumentumban foglaltakra.[10]

Az RDA-t számos országban bevezették, csak Európában maradva: Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Norvégia, Spanyolország, Svédország, a teljes német nyelvterület, a szűkebb régiónkból Csehország, valamint az elmúlt években Szlovákia is megtette az első lépéseket az átállás felé.

Az RDA tehát a korábbi anglo-amerikai katalogizáló szabályzatot (AACR2) váltja le. Megalkotói felismerték, hogy a mögötte meghúzódó újszerű megközelítés miatt alapjaiban lesz más, mint az előző szabályzatok, így elvetették a hagyományos elnevezést (AACR3).

Az RDA célkitűzései egyrészt a szemantikus webes törekvések felől válnak megragadhatóvá, másrészt – az előbbivel szoros összefüggésben – az RDA választ kíván nyújtani néhány, a könyvtárosokat régóta foglalkoztató problémára. Ilyen lényegi kérdés például: hogyan tudjuk hatékonyabban elérhetővé tenni adatainkat, fokozni azok (újra)felhasználását? Másként fogalmazva: hogyan szabadíthatók ki a könyvtári adatok a relációs adatbázisok „fogságából”, hogyan lehet gépileg olvashatóvá tenni azokat? Az RDA úgy kínál megoldást erre, hogy a szabályzat szerint készített leírások a szemantikus web nyelvén, RDF-tripletekként publikálhatók, így a számítógépek (keresőmotorok) számára is értelmezhetővé válnak. Az RDA maga ugyanakkor hangsúlyozottan nem a gépileg olvasható rekordformátum leírása, hanem „csak” egy szabályzat, amely meghatározza, milyen adatláncra van szükség egy leírás elemeinek reprezentálásához (pl. a mű címének felvétele, hozzáférési pontok létrehozása).

Az RDA bevezetése mindamellett arra késztet minket, hogy újragondoljuk a katalogizálás megszokott munkafolyamatait. Az RDF világában a tripletekként megfogalmazott állítások állítmányai csakúgy előredefiniáltak, mint ahogy az alanyok és tárgyak, amelyekre szintúgy univerzális egyedi azonosítókkal (ún. URI-kkal) hivatkozunk. A törekvések arra irányulnak, hogy ne csak az elemkészletek legyenek előre meghatározottak (ld. adatmezők az egyes formátumok, pl. MARC21 esetében), hanem az egyes értékeket is lehetőség szerint kontrollált szótárakból, ún. értékszórakból vegyük: még pontosabban névterekből, URI-val meghivatkozható módon. Jóllehet volt hasonlóra példa korábban is, hiszen a MARC21 néhány adatmező esetében előírja a megfelelő ISO szabvány alkalmazását, az RDA megjelenésével azonban, ami kivétel volt, kezd szabállyá válni.

Magyarországon az RDA átültetésével külön munkacsoport foglalkozik: http://www.oszk.hu/rda-hu-munkacsoport – ezen az oldalon elérhetők az átültetés előkészítése során eddig készült publikus munkaanyagok.

Az RDA elektronikus (online) publikálására szolgál az RDA Toolkit oldal, amelynek eléréséhez előfizetés szükséges: http://www.rdatoolkit.org/

Az RDA elemkészletei és értékszótárai az RDA Registry oldalról letölthetők: http://www.rdaregistry.info/

Dublin Core

A Dublin Core (DC) adatsémát kifejezetten elektronikus források feltárására fejlesztették ki, és máig a legelterjedtebb és az egyéb adatprofilokkal legsikeresebben kommunikáló szabvány. Sikerességének egyik mutatója, hogy a leíró adatok tekintetében a legtöbbször Dublin Core formátumban találkozunk beágyazott, illetve rendszerek között kommunikált adattal.

A Dublin Core alapvető szerkezete nagyon egyszerű, 1999-es létrejötte óta ugyanazt a tizenöt alapvető adatcsoportot használja:

·         Title (Cím),

·         Creator (Létrehozó),

·         Subject (Témakör),

·         Description (Leírás),

·         Publisher (Kiadó),

·         Contributor (Közreműködő),

·         Date (Dátum),

·         Type (Adattípus),

·         Format (Formátum),

·         Identifier (Azonosító),

·         Source (Forrás),

·         Language (Nyelv),

·         Relation (Kapcsolat),

·         Coverage (Kiterjedés),

·         Rights (Jogok).

 

A Dublin Core-t alkalmazni kívánóknak el kell dönteniük, hogy csak a Dublin Core szabványban leírt elemeket használják, vagy új elemekkel kívánják bővíteni azt. Ebben az esetben egy ún. sémát kell közzétenni, amely formálisan leírja a használt elemeket, és azok egymáshoz való viszonyát.

Egy másik lehetséges út a speciális elemek kezelésére, hogy választunk egy létező Dublin Core profile-t. (pl.: az Europeana az Europeana Semantic Elements Specification (ESE) profile-t használja.)

A Dublin Core hivatalos honlapja: http://dublincore.org/

A DC elemek (alap és kiterjesztett) – már a szemantikus web követelményenek megfelelően a  http://dublincore.org/documents/dcmi-terms/ címen érhetők el.

 

 

Metadata Encoding and Transmission Standard (METS)

A METS célja, hogy elősegítse az összetett dokumentumokra vonatkozó leíró és strukturális metaadatok szabványos formában való közzétételét. A METS-et a Library of Congress hozta létre, nem szabvány, hanem egy ajánlás. Használata elterjedt, noha a METS dokumentumok az ajánlás bizonyos fokú lazasága miatt nem teljesen egységesek. A METS az összetett dokumentumot alkotó fájlok struktúrájának leírására szolgál elsősorban, kiegészítve adminisztratív (eredet, jogok), technikai (felbontás stb.), fej (a METS-re magára vonatkozó adatok), fájl (név és elhelyezkedés), viselkedés és bibliográfiai leíró elemekkel. Ezen metaadatok segítségével megőrizhető az összetett dokumentum integritása még akkor is, amikor az egyes elemeket különféle helyeken tároljuk. A METS jó szolgálatot tesz dokumentumok cseréje esetén is, hiszen segítségével egy METS-et értő alkalmazás képes az összetett dokumentum részeinek értelmezésére és megjelenítésére.

Egy METS objektum 7 főbb részből áll:

       METS Header – Fejléc;

       Descriptive Metadata – Leíró adatok. Maga a rekord is tartalmazhatja – például Dublin Core-ban kódolva –, de külső leírásra mutató hivatkozás is lehet;

       Administrative Metadata – Adminisztratív adatok. Technikai, adminisztratív, jogi információk;

       File Section – Fájl, fájlcsoport: az objektumot alkotó fájlok listája;

       Structural Map – Szerkezeti térkép: Az objektum felépítését, belső hierarchiáját, rész-egész viszonyait, az egyes tartalmi részeket a hozzájuk tartozó metaadathoz csatoló ábrázoló információ.

       Structural Links – Szerkezeti hivatkozások: Egyéb funkcionális hivatkozások objektumrészek, illetve objektumok között.

       Behavior – Műveletek. Az egyes elemekhez társítható végrehajtható műveletek.

 

A szabvány és a kapcsolódó dokumentumok a http://www.loc.gov/standards/mets/ oldalról érhetők el.

 

 

Analyzed Layout and Text Object (ALTO) – Metadata for Optical Character Recognition

ALTO (Analyzed Layout and Text Object) egy XML séma technikai metaadatok tárolására. A technikai metaadatok a szöveges objektumok tartalmát és elrendezését írják le. Az ALTO-t leggyakrabban a METS adminisztratív szekciója kiegészítéseként használják, de önállóan is használható. Az ALTO segítségével a karakterfelismertetett oldalak tartalmát és elrendezését írhatjuk le. Egy ALTO dokumentum stílus (stlye) szekciójában az oldal, bekezdés és karakter stílusait lehet rögzíteni. Az elrendezés (layout) szekcióban pedig egy-egy oldal „régióit” (margóit, a szöveges részt stb.) lehet leírni, és az egyes régióknál fel lehet sorolni az összes a régióba tartozó objektumot. Az ALTO fájlt általában a karakterfelismerő programok állítják elő. Egy ALTO fájl tartalmazza az egyes szavak koordinátáit. Így lehetőség nyílik rá, hogy egy keresés során a megtalált szót a megjelenítő szoftver ki tudja jelölni a képernyőn (a megjelenített kép fájl aktuális nagyítási állapotától függetlenül). Egy ALTO fájl segítségével a csak a karakterfelismertetett szöveg birtokában az eredeti dokumentum az eredeti elrendezésben, az eredeti betűtípusokkal stb. visszaállítható.

A szabvány és a kapcsolódó dokumentumok a http://www.loc.gov/standards/alto/ oldalról érhetők el.

Open Archives Initiative Object Reuse and Exchange (OAI-ORE)

Az OAI-ORE (Open Archives Initiative Object Reuse and Exchange) szabvány arra szolgál, hogy eszközt adjon az összetett webes források (csoportok) azonosítására, a csoport határainak kijelölésére, a csoport tagjai közötti viszony jelölésére géppel feldolgozható módon. Mivel az OAI-ORE a szemantikus web eszközeit használja fel a csoport határainak kijelölésére, egy OAI-ORE leírást nem aratni kell, hanem a szemantikus weben kell publikálni. A publikálásnak több módja is van. Az egyik mód, hogy az adatokat be kell tölteni egy nyilvános SPARQL endpointtal rendelkező RDF adatbázisba. Ettől kezdve az adataink bárki számára elérhetőkké válnak a szemantikus weben ugyanúgy, ahogy a HTML oldalaink a normál weben. Fontos megjegyezni, hogy bárki alatt nem elsősorban személyeket, hanem gépeket értünk, melyek képesek az RDF gráfjainkat (állításainkat) feldolgozni és kapcsolatba hozni másoknak a szemantikus weben tett állításaival. Mivel az OAI-ORE megvalósítása szintén XML alapú, annak sincs akadálya, hogy az OAI-ORE leírásainkat OAI-PMH segítségével arathatóvá tegyük.

Az Europeana alap adatmodellje, amire az Europeana következő verziója épülni fog, az Europeana Data Model (EDM) szintén OAI-ORE alapokra épül.

A szabvány és a kapcsolódó dokumentumok http://www.openarchives.org/ore/ oldalról érhetők el.

Metadata Object Description Schema (MODS)

A Metadata Object Description Schema (MODS) leíró adatokat tartalmazó XML alapú metaadat séma. A sémát a Library of Congress hozta létre. MARC alapon nyugszik. Az elemeket XML fájl tartalmazza. A MARC jelölők helyett emberi nyelven is olvasható jelölőket használ. A MARC-ból olyan elemeket vesz át, melyek a digitális objektumok leírására szolgálnak, illetve néhány – szintén a digitális objektumok leíráshoz szükséges – új elemet is tartalmaz. A MARC21-hez képest változás, hogy elemeket elválasztó ISBD központozási jeleket nem tartalmazhat. A központozási jeleket programnak kell kitennie, amikor erre szükség van, pl. MODS adatok OPAC-ban, vagy más felületen történő megjelenítésekor. A MODS használata javasolt minden olyan esetben, amikor a Dublin Core valamiért nem használható, de szükség van elterjedten használt XML alapú bibliográfiai metaadat tárolásra – különösen szóba jön a használata digitális objektumok leírásakor. Nagyon jól használható azok számára, akik jól ismerik a MARC-ot.

A szabvány és a kapcsolódó dokumentumok a következő oldalról érhetők el: http://www.loc.gov/standards/mods/ 

PREMIS – adminisztratív adatok

A PREMIS Data Dictionary for Preservation Metadata az alábbi entitásokból épül fel:

·         Object (digitális objektum azonosítása és alapvető technikai adatok rögzítése)

·         Agent (tulajdonos, előállító stb.)

·         Events (mi minden történt az objektummal)

·         Rights (a dokumentum jogi státusa)

 

A PREMIS kifejezetten adminisztratív jellegű metaadat-szabvány, csak alapvető adatok tárolására ad lehetőséget. A részletes (például technikai) adatokat más szabványok felhasználásával lehet megadni.

A PREMIS-t a Library of Congress vezetésével dolgozták ki. A PREMIS adatok jellemzően a METS strukturális metaadatok kiegészítésére szolgálnak, azzal együtt szokták használni.

A szabvány és a kapcsolódó dokumentumok erről az oldalról érhetők el: http://www.loc.gov/standards/premis/

MIX – részletes technikai adatok – képek

A MIX tulajdonképpen egy XML séma. A jelölők nevei összhangban vannak a PREMIS nyelvezetével. A séma teljes neve: NISO Metadata for Images in XML. A név kifejezi, hogy egy amerikai szabvány, az ANSI/NISO Z39.87-2006: Data Dictionary - Technical Metadata for Digital Still Images XML-ben való kifejezéséről van szó. A MIX a PREMIS kiterjesztéseként is felfogható. A PREMIS csak alapvető technikai adatokat tartalmaz. Amennyiben a digitális objektum egy kép, akkor a részletes technikai adatok, mint például a fájl formátuma, mérete, színmélysége, felbontása, tömörítési viszonyai stb. a MIX segítségével adhatók meg.

A szabvány és a kapcsolódó dokumentumok erről az oldalról érhetők el http://www.loc.gov/standards/mix/

EXIF – részletes technikai adatok – képek

Képek technikai adatainak tárolására szolgál. TIFF és JPG fájlformátumba ágyazható bele. Fényképezőgép gyártók előszeretettel használják. Az EXIF-et a Japan Electronic Industries Development Association (JEIDA) hozta létre 1998-ban. Érdekes, hogy nem szabvány, nincs is karbantartva, mégis nagyon széles körben használják. Elsősorban a gyártók igényeit szolgálja. A hosszú távú megőrzés szempontjából mint adatforrás jön számításba: technikai metaadatokat lehet automatikusan kinyerni az EXIF-ből például a MIX számára.

Az EXIF ajánlás nem hivatalos összefoglaló oldala a következő címen érhető el: https://www.exif.org/ 

XMP – részletes technikai adatok – nem csak képek

A Extensible Metadata Platform (XMP) szabványt az Adobe cég hozta létre. Azt a célt szolgálja, hogy keretet szolgáltasson különféle metaadatok tárolására. Az XMP tehát keretrendszer, amely különféle metaadatsémák egységes kezelését biztosítja RDF formátumban. Nincs saját leíró sémája. Inkább egy mechanizmust ír le, hogy hogyan lehet a különféle sémák elemeit felhasználni. Bármely sémából felhasználhatók elemek benne. Ezért alkalmas lehet bármilyen típusú (képi, hangzó, multimédia stb.) digitális objektum technikai és egyéb metaadatainak a tárolására. Az XMP RDF-ben ábrázolja az adatokat XML nyelven. Az XMP-ét úgy hozták létre, hogy beágyazható legyen sok fájlformátumba: PDF, JPEG, JPEG 2000, GIF, PNG, HTML, TIFF, Adobe Illustrator, PSD, MP3, MP4, Audio Video Interleave, WAV, PostScript, Encapsulated PostScript. Az XMP adatokat lehet önálló fájlban is tárolni. Ilyenkor rendszerint az eredeti fáljnevet használjuk XMP kiterjesztéssel az XMP adatok tárolására. Az XMP kezelésére az Adobe ingyenes eszközöket hozott létre. Az XMP-ben rögzített adatok nagy előnye, hogy könnyen lehet a szemantikus web részévé tenni.

A szabvány és a kapcsolódó dokumentumok a következő címen érhetők el: http://www.adobe.com/products/xmp/index.html

 

 

 

 

 


 

3.4      Metaadatok, adatcsereformátumok – Levéltári ágazat

A levéltárak a metaadatok használatát átfogóan értelmezik, és azok teljességét levéltári leírásnak nevezik. A levéltári leírás célja a levéltári anyag kontextusának és tartalmának azonosítása és magyarázata annak hozzáférhetőségének és használatának elősegítése érdekében. A levéltáros a leírás során pontos és megfelelő leírást hoz létre az levéltári anyaggal kapcsolatos információk, valamint azok létrehozásának, fenntartásának, használatának és őrzésével kapcsolatos információk rögzítésével, továbbá a kapcsolódó anyagok és egyéb entitásokkal való összefüggések kapcsolatainak feltárásával és rögzítésével.

A levéltári rendszer és leírás általános alapját a fond egységének az elve (respect des fonds) és az iratok eredeti rendjének tisztelete jelentik. Az egyén vagy csoport által az élete és működése során létrehozott, felhalmozott és használt iratokat együtt kell tartani és nem szabad összekeverni más forrásokból származó iratokkal. Egy személy vagy csoport létezése során felhalmozott iratok csak együtt tükrözik és dokumentálják létrehozójuk tevékenységét, csak eredeti rendjükben alkotnak összefüggő egészet, és csak így tudják betölteni hitelességükhöz kapcsolódó funkciójukat. Ezekből az elvekből következően a levéltári leírás sok tekintetben különbözik más gyűjteményi ágak gyakorlatától.

A levéltári leírás folyamat, amely már az irat keletkezésével egyidejűleg, vagy ezt megelőzően megkezdődhet, és végigkíséri az irat „életét”; a folyamat teszi lehetővé azt, hogy megbízható, hiteles, értelmezhető és hozzáférhető legyen. A levéltári anyag kezelésének minden fázisainál (mint például keletkezés, értékelés, gyarapodás, rendezés, állományvédelem) a leírás bizonyos elemei rögzítésre kerülnek. A levéltári leírás részének tekintendő minden olyan információ, amely a levéltári anyag kezelésének bármely fázisa során születik és rögzítődik.

A levéltári leírásban lévő információk dinamikusak, bármikor módosíthatók és kiegészíthetők a tartalom és a kontextus alapján.

A levéltári leírás többszintű, hierarchikus. A fond egységének elvéből következően az általánostól halad az egyedi felé, létrehozva a szintek közötti kapcsolatokat, mindig csak az adott szintnek megfelelő információkat közölve, elkerülve az ismétlődést. „A fond a legmagasabb leírási szint; egyes részei további leírási szinteknek felelnek meg, ez utóbbiakról készült leírások gyakran csupán a fond egésze leírásának kontextusában értelmezhetők. Eszerint tehát készülhetnek fondszintű, sorozatszintű, tételszintű leírások, vagy leírások az iratdarabok szintjén; alkalmasint készülhetnek leírások állagszinten és alsorozatszinten is. Minden levéltári szint alatt létrehozható újabb leírási szint, ha ezt az iratképző szervezeti struktúrája vagy funkciói megkövetelik.” (ISAD-G B8)

Az iratok leírása mellett szélesebb értelemben más entitások is részét képezik a levéltári anyag leírásának. Ezek közül a legjelentősebbek a levéltári anyag létrehozóinak a leírásai, emellett pedig azoknak a funkcióknak a leírásai, amellyel kapcsolatban a levéltári anyag keletkezett.

A levéltári leírás szabványainak alkalmazása lehetővé teszi az intézmények számára, hogy következetesen írják le gyűjteményeiket, ezek összekapcsolásával pedig az őrizetükben lévő anyagot összefüggéseiben is bemutathassák. Csak a szabványosított levéltári leírás képes a leíró információk cseréjét biztosítani a rendszerek között, lehetővé téve az intézmények országosan és országhatárokon túli aggregációkban való részvételét.

A leírási szabványok segítenek a leírási gyakorlat következetességének javításában, megalapozzák a levéltári nyilvántartó rendszerek létrehozását, megkönnyítve mind a levéltárosok, mind a levéltárhasználók munkáját. A Nemzetközi Levéltári Tanács (International Council of Archives, ICA) 1989-ben döntött arról, hogy nemzetközi leíró szabványokat dolgoz ki. 1994-ben közzétette az ISAD (G)-t, amit 1996-ban az ISAAR-CPF majd 2004-ben az ISDF és 2008-ban az ISDIAH követett. A négy entitáshoz kapcsolódó leírás hiányosságai és átfedései, továbbá a szabványosítás kezdete óta eltelt négy évtized alatt végbement technológiai forradalom eredményeként 2012-ben a Nemzetközi Levéltári Tanács a szabványrendszer új alapokra helyezésébe fogott. A Records in Context konceptuális szabvány és ontológia létrehozásának az a célja, hogy kiváltsa a tökéletlenül kapcsolódó, az analóg iratok leírásának környezetében született levéltári leíró szabványokat, képes legyen hatékonyabban leírni a köztük lévő, az iratok tágabb, összetett kontextusát teljesebben kifejező kapcsolatokat, meghaladni a proveniencia elv korlátait.

Leíró szabványok

ISAD-g

A szabvány úgy készült, hogy a levéltári anyag leírására annak típusától és hordozójától függetlenül alkalmas legyen; ugyanakkor szabályai nem adnak útmutatást az olyan speciális levéltári anyagok leírására, mint például a pecsétek, a térképek, a hangzóanyagok.

Hét tematikus adatcsoportban összesen huszonhat leírási elemet határoz meg, melyek kombinációjával állítható elő egy levéltári egység leírása. Minden leírási elemnél meghatározza a nevét, a leírás adott elemének a célját, a leírási elem létrehozásának szabályát, és ahol lehet, a használatot példával illusztrálja. Csak néhány olyan elem van, amelyeket a nemzetközi levéltári adatcseréhez feltétlenül szükségesnek tekint, így csak hat elemet nevez meg kötelezőnek: Ezek:

·         jelzet;

·         cím;

·         iratképző;

·         idő(kör);

·         terjedelem;

·         leírás szintje.

A szabvány nem foglalkozik azzal, hogy ezeket a leírásokat vagy azok egyes elemeit milyen módon jelenítse meg, ezért tartalmat és nem adatelemeket vagy adatbázismezőket definiál. Ezt legérzékletesebben a levéltári anyag időköre leírási elemmel lehet szemléltetni, ahol a szabvány bármilyen szöveges információt elfogad, amely a levéltári anyag korával, keletkezési idejével, felhalmozásának idejével, másolatok, változatok készítésével kapcsolatban időpontok vagy időintervallumok formájában megadható.

Az ICA által készített 4 nemzetközi leíró szabványt a levéltárak messze nem azonos intenzitással használják. Míg az ISAD (G) 1994-ben történt közzététele óta széles körben támogatottá és elfogadottá vált, az ISAAR-CPF kevésbé, a két további szabvány pedig alig ment át a gyakorlatba. Ennek egyik oka, az eltérő gyűjteményszervezési tradíciók és nemzeti szabályozások mellett, hogy az egyes szabványok mögötti fogalmi entitások nem pontosan definiáltak, ami a szabványok között átfedést eredményezett.

Az ICA szabványai megkönnyítik a levéltári leírások kommunikációjában használt EAD, EAC-CPF és EAG adatcsere és strukturális szabványok alkalmazását.

Adatcsere szabványok

EAD

Az EAD (Encoded Archival Description) a levéltári anyag leírását támogató adatszerkezeti megközelítésű metaadatszabvány. Fejlesztése 1993-ban kezdődött a Kaliforniai Egyetemen Berkeley-ben azzal a céllal, hogy a levéltári anyag segédleteinek, jegyzékeinek, nyilvántartásainak, indexeinek nyílt szabványaként szolgáljon. Az igényt a levéltári anyag növekvő hálózati felhasználása teremtette, és a könyvtári szakma hasonló területen elért sikerei bátorították. Az EAD 145 adatelemre bontja a segédletről magáról és a segédlettel ismertetett levéltári anyagról szóló tudnivalókat, amelyek kombinációjával a levéltári anyag leírási elemei – így például az ISAD(G) narratív leírásai – géppel olvashatóvá alakíthatók és a jelölőnyelv használata miatt könnyen értelmezhetők különféle alkalmazások számára.

Az EAD szabvány három – egymást másfél-másfél évtizeddel követő – generációja egyfelől bizonyította, hogy stabil szabvány, amely képes a levéltári anyag leírásának reprezentációjára, másfelől az egyes verziók egymást követő evolúciója úgyis leírható, mint a gépi adatfeldolgozás elszakadása az analóg levéltári segédletek géppel olvasható reprezentációjától az immanensen – adatbázis alapú – elektronikus levéltári nyilvántartások adatcseréjének támogatásáig.

A szabvány hivatalos honlapján, amelynek a Library of Congress ad otthont, megtalálható az 1.0 változat mellett a jelenleg legáltalánosabban használt EAD2002 és a 2015 augusztusában kiadott EAD3 részletes leírással, háttéranyagokkal, eszközkészlettel.

EAD2002

A magyarországi levéltárak a nyilvántartási rendszerek és szolgáltatások közötti adatcserére az EAD 2002-es szabványt használják. Az EAD2002 elemkészlete a legtöbb levéltár számára túlságosan nyitott, az európai levéltári leíró rendszerek szemantikai szabályrendszere ennél kötöttebb, ezért az Európai Levéltári Portál egy saját sémát használ.

apeEAD

A különböző intézmények különböző EAD-implementációinak egyetlen közös online hozzáférési ponton, mint például az Európai Levéltári Portálon (Archives Portal Europe, APE) közös reprezentációjának előkészítése során az európai levéltárak közössége egy speciális EAD2002 profilt hozott létre, amelyet apeEAD-nak neveznek. A teljes apeEAD-séma az EAD2002-séma részhalmaza, amely megfelel az APE portál publikálási követelményeinek és csak azokat az EAD2002-részeket tartalmazza, amelyek a közös megjelenítéshez szükségesek. Az EAD által felkínált különböző lehetőségek esetén a konkrét funkcióhoz általánosan használt elemeket és attribútumokat nevezi meg, és leírja a használat megkívánt módját.

A magyarországi Elektronikus Levéltár szolgáltatás során az APE portálhoz való adatkapcsolat fontos követelmény volt, ezért az ELEV rendszer nyilvántartási és archiválási komponense egyaránt rendelkezik apeEAD export funkcióval. A használat során bebizonyosodott, hogy ez a készlet a levéltári publikus aggregációhoz elegendő.

Az apeEAD profilt az Európai Levéltári Portál Alapítvány (Archives Portal Europe Foundation) tartja fent, az egyes elemek és attribútumok teljes szöveges leírása, a profil dokumentációja és a hozzá tartozó útmutatók, példatárak és segédletek elérhetők az APEF wiki oldalán.

EAD3

Az EAD2002 kiadását követő tizenhárom év az újabb technológiák alkalmazása révén kézzelfogható strukturális változásokat hozott a digitális térben. Könnyebbé vált az adatok gyűjtése, tárolása és összekapcsolása, felgyorsult az osztott rendszerek használata és az intézmény adatainak a megosztása más szolgáltatásokkal. A nagy monolit rendszerek helyett a levéltárak is növekvő mértékben használják ki az adathálózatok lehetőségeit.

Az EAD továbbfejlesztésének három célja volt. (1) Egyrészt hogy megtisztítsák a nem odavaló elemektől, így a névtéradatoktól, formázástól, a TEI örökségétől, egyszóval mindazoktól a komponensektől, amelyeket más megoldásokkal hatékonyabban lehet kifejezni. (2) Ezzel szorosan összefügg, hogy az EAD3 és a 2010-ben kiadott EAC-CPF a szabványok fejlesztésének második lépcsőjét jelentik, a korábban elkülönülten fejlesztett adatcserékkel kapcsolatban annak az elvárásnak felelnek meg, hogy egymással is összhangba kerüljenek, a redundáns, mindkét leírásban szereplő elemeket visszaszorítsák, és együtt alkossanak technikai reprezentációt a levéltárban rögzített adat teljességére. (3) Az EAD3 harmadik célja az egyértelműsítés volt, amely a leginkább problémás elemek, így a dátum és terjedelmi adatok valamint a névtérkapcsolatok területén jelent előrelépést.

 


 

3.5      Metaadatok, adatcsereformátumok – Múzeumi ágazat

A hazai múzeumi területen jelenleg nincs hivatalosan elfogadott metaadatszabvány. A muzeális intézményekben őrzött kulturális javakról kötelezően rögzítendő adatokat, valamint bejegyzésük szabályait szakáganként, illetve nyilvántartási fajtánként A nemzeti kulturális örökség miniszterének 20/2002. (X.4.) NKÖM rendelete a muzeális intézmények nyilvántartási szabályzatáról című rendelet tartalmazza. A gyűjteménykezelő rendszerekben található leíró metaadatok az említett dokumentumban előírt nyilvántartási adatok alapján képződnek. A nemzetközi gyakorlatban több elméleti modell is létezik a múzeumi munkafolyamatok, köztük a műtárgyak feldolgozására vonatkozóan, amelyek alapján szintén jól definiálható a metaadatok köre.

A metaadatok és adatcsereformátumok szerepe a múzeumokban

A papír alapú nyilvántartásokban a leírókartonok és katalóguscédulák formátuma látja el ezt a szerepet, a gépi nyilvántartások esetében pedig a gyűjteménykezelő rendszerek implementálják. Rájuk épülnek az adatbeviteli űrlapok, amelyekkel az intézményi felhasználók, muzeológusok adatbevitelkor dolgoznak, az információ-visszakeresés, valamint azok a kimeneti vagy export állományok, amelyeknek a segítségével a gyűjteménykezelő rendszer vagy az intézmény más rendszerekkel, intézményekkel kommunikál. A kommunikáció egy tipikus formája az aggregátorok számára történő adatszolgáltatás.

A metaadatok tartalma

Az elsődleges adatra vonatkozó adatok ún. másodlagos (meta-) adatokat gyűjti össze. Az elsődleges adat maga a műtárgy vagy elvontan megfogalmazva a nyilvántartás tárgyát képező objektum. A másodlagos adatok kétfélék: azonosító vagy besorolási adatok és leíró adatok. Leíró adatok pl.: műtárgy részletes leírása, megnevezése, címe stb., a besorolási adatok a név (személynév, földrajzi név), és a tárgyszó típusú (megnevezés, műfaj, technika stb.) entitások.

Besorolási adatok (angolul: Authority data):

Szabványosított (egységesített) nevek (tulajdonnevek), amelyeket névindexek, lexikonok vagy névterek tartalmaznak:

         Személyek

         Földrajzi egységek

         Testületek stb.

 

Szaktárgyszavak (köznevek), forrásuk ideális esetben valamilyen szakszótár, tezaurusz

         KÖZTAURUSZ (magyar egyetemes, átfogó tezaurusz)

         Szakterületi tezauruszok stb.

 

Azonosító adatok:

Jelzetek (mesterséges nyelvi kifejezések)

         E12 (CIDOC CRM)

         lido00007 (LIDO Terminology)

         25G [plants; vegetation] (Iconclass) stb.

Azonosító számok

         Rekordazonosító

         Leltári szám stb.

Az azonosító vagy besorolási adatok biztosítják a visszakeresést a gyűjteményi rendszerben, formalizált adatok, külön adathalmazt képeznek és a szóban forgó adatcsere-formátumban ideális esetben csak az azonosító vagy besorolási adatra mutató, hivatkozások találhatók. (Önálló adatcsere-formátumaik léteznek.)

CIDOC CRM / ISO 21127:2006

Ontológia alapú elméleti adatmodell, 2006 óta ISO szabvány. Fejlesztését az ICOM (Múzeumok Nemzetközi Tanácsa) dokumentációs bizottságának egyik munkacsoportja felügyeli. A CIDOC feloldása a bizottság francia neve: Comité international pour la documentation (du Conseil international des musées). A CRM: Conceptual Reference Model, magyarul fogalmi modell. Az ontológia az informatikában valamely szakterület fogalmi viszonyait írja le formalizált nyelven, géppel feldolgozható formátumban. A CIDOC CRM szakterülete a tudományos kutatásban és kulturális szférában használatos dokumentációs technikák, adatcsere-formátumok világa.

Célja

A kulturális szférában a közgyűjteményi feltáró munka során létrehozott információk integrációjára és hosszú távú megőrzésére tervezték. A tervezésben különböző tudományágak képviselő vettek részt és a múzeumi mellett a könyvtári és levél- és irattári ágazatok gyakorlatát is figyelembe vették. Tehát nem csak múzeumi modell, hanem a kulturális szférát, benne a közgyűjteményi ágakat is egyesítő, bővíthető modell.

Integráció

A GLAM (galleries, libraries, archives, and museums), magyarul közgyűjteményi szektorban megtermelt publikus leíró adatok integrációjától azt várják a kutatók, hogy összetettebb kérdésfeltevésekre, szélesebb körű összefüggések kutatására nyújt lehetőséget, mint az egymástól elkülönülten létező adatforrásokban való keresés.

Tervezése

A közgyűjteményekben használt adatstruktúrák között sok az átfedés, de ezek mégsem egyesíthetők, illetve az egyesítés olyan bonyolult struktúrához vezet, amely már gyakorlatilag használhatatlan, de mégsem elég gazdag. A CRM tervezése az Egyed-kapcsolat (EK) modell / Entity-relationship (ER) model használatával meghiúsult a ’90-es évek elején. 1996-tól alkalmazzák az objektum orientált modellezési technikát, ebben sikerült kidolgozni a fogalmi modellt. Az OO (Object Oriented) gondolkodásban az általánosítás révén sikerült megtalálni a közös nevezőt a hagyományosan sokféle egyedből álló adatstruktúrák között.

Eseményorientált modellnek is nevezik a CIDOC CRM-et, mert a világot meghatározott ideig zajló események hálózataként fogja fel. Az események jellemzően történhetnek valamikor, valahol, valamivel és részt vehetnek bennük különböző szereplők. Mindezt jelenleg 90 osztállyal és 148 tulajdonsággal írja le a modell. Legelterjedtebb alkalmazása a múzeumi világban a LIDO.

Forrás:
http://www.cidoc-crm.org
http://en.wikipedia.org/wiki/CIDOC_Conceptual_Reference_Model

LIDO

A CIDOC-CRM-re épülő LIDO (Lightweight Information Describing Objects) kimondottan múzeumok számára készült, a múzeumi műtárgyleírások nyilvánosságnak szánt elemeit befogadó adatcsere-formátum. Segítségével a muzeális intézmények egységesített formában továbbíthatják műtárgyleírásaikat más online szolgáltatások számára, például aggregátoroknak, mint az Europeana. A múzeumi logikával összhangban minimális kötelező, ám kreatívan használható elemkészlettel rendelkezik.

A LIDO megkülönböztet leíró és adminisztratív adatokat, amelyeken belül hét csoportba sorolja be az adatelemeket. Az egyik ilyen az eventWrap (életút), amely biztosítja azt a rugalmasságot, hogy például egy természettudományi múzeum, egy közlekedési múzeum és egy irodalmi múzeum ugyanabban az adatcsere-formátumban leképezhesse műtárgyleírásait. Itt helyezhetők el többek között a létezés kezdetére vonatkozó adatok, amelyek közül a mesterséges tárgyak (man-made object) esetében az egyik legalapvetőbb a létrehozó személy neve. A LIDO terminológia az életút meghatározó eseményeinek tipizálására szolgál. Ebben a modellben a létrehozók olyan közreműködők, akik a „Létrehozás” típusú esemény szereplői.

Az adminisztratív adatok csoportjában nagy számban vannak jelen olyan adatok, amelyek akkor válnak különösen fontossá, amikor a helyben tárolt műtárgyleírás nemzetközi kontextusba kerül. Ezek az információk a helyi adatbázisokból általában hiányoznak. Ilyen például a feldolgozó intézmény neve, vagy a közölt adatokra vonatkozó jogi megkötések.

A LIDO-export előállítása is XML technológiával történik.

Forrás:

http://network.icom.museum/cidoc/working-groups/lido/what-is-lido

Spectrum

A Spectrum múzeumi integrált rendszer modell az Egyesült Királyságból származik, ma már nemzetközileg elterjedt, és fejlesztésébe bevonnak nemzetközi partnereket is. Német, holland, flamand fordításban már megjelent és folyamatban van a honosítása Magyarországon is

A Spectrum múzeumi integrált rendszer modell jelenleg 21 múzeumi munkafolyamat támogató modult ír le, adatcsere-formátumot definiál, biztosítja a szükséges terminológiákat és támogatja a szükséges nyomtatott formátumokat (gyarapítási naplók, leltárkönyvek, címkék, bizonylatok, szerződések/jogszabályi vonatkozások, leírókartonok stb.) és papír alapú nyilvántartás retrospektív digitalizálását és feldolgozását. Az előre definiált adatmezők (angolul unit) száma a struktúrán belül kb. 500 db.

A Spectrum akkreditációhoz szükséges 8 alapmodul:

    Object entry / gyarapítás

    Loans in / kölcsözés

    Acquisition / leltározás

    Location and movement control / elhelyezés és mozgatás

    Cataloguing / leírás

    Object exit / apasztás

    Loans out / kölcsönadás

    Retrospective documentation / állományrevízió

Forrás:
https://collectionstrust.org.uk/spectrum/

 

 

Dublin Core, Qualified Dublin Core, ISO 15836:2006

Webes források/dokumentumok másodlagos (meta)adatainak leírására hozták létre a ’90-es évek második felében. A használhatóság érdekében korlátozott számú, kellően általános jelentésű adatelem található benne. Nem kifejezetten múzeumi formátum, de jelentős számú múzeumi gyűjteménykezelő rendszer alkalmazza. A Qualified Dublin Core bővített elemkészletet tartalmaz és bevezeti minősítőket (qualifier) amelyek segítségével az adatelemek jelentését szűkíteni lehet.

A „Core” vagy alapkészlet:

Title
Creator
Subject
Description
Publisher
Contributor
Date
Type
Format
Identifier
Source
Language
Relation
Coverage
Rights

 

Forrás:
http://en.wikipedia.org/wiki/Dublin_core

 

EDM

Az Europeana kidolgozta saját metaadat-modelljét, az Europeana Data Modelt, hogy a partnerek egységes szabvány betartásával szolgáltassák az adataikat. Az Europeana csak azokat a rekordokat fogadja, amelyek megfelelnek ennek a sémának.

Az EDM egy RDF nyelven alapuló metaadat-modell, amely szigorúan meghatározza mind az RDF-ek, mind a metaadatok szintaxisát. Az Europeana a modell megalkotása során osztályokat definiált és azokhoz tulajdonságokat rendelt. Ezek a tulajdonságok további hierarchiákat alkotnak. Például az „edm:aggregatedCHO” elem, amely az aggregált objektum URI-ját tartalmazza és az „edm:hasView” elem, amely az aggregált kulturális örökség digitális reprezentációjának URI-ját tartalmazza, alárendeltjei az „ore:aggregates” elemnek, ezzel mutatva, hogy az aggregátor az eredeti kulturális örökség metaadatait és annak digitális reprezentációját szolgáltatja. A törzsosztályokhoz tartoznak például: „edm:ProvidedCHO”– a szolgáltatott tartalomra jellemző kötelező elemeket tartalmazza (az objektum típusa, címe és leírása stb.); „ore:Aggregation” – az aggregációra vonatkozó metaadatok (aggregátor neve, az objektum publikálója, a felhasználási jogok, az adatszolgáltató neve stb.); az „edm:WebResource”, amely az aggregált objektum webes elérhetőségét és a megtekinthető digitális objektum típusát reprezentálja.

A törzsosztályok mellett az Europeana további kontextuális osztályokat implementált, melyek a már eleve gazdagított adatok leírására szolgálnak: „edm:Agent”– készítő adatai; edm:Place – készítés helye; edm:TimeSpan – időre, korszakra vonatkozó adatok; . skos:Concept – fogalmi tárgyszó jelölése; cc:License – a szerzői és szomszédos jogok használatára vonatkozó szabályozást tartalmazza.

Az adatmodell egyik nagy újdonsága az elődjéhez, az ESE modellhez képest, hogy támogatja a digitális objektumok hierarchiájának a megjelenítését. Mivel az RDF egyszerre csak egy digitális objektumot reprezentál, a hierarchiában feljebb vagy lejjebb található objektum adatait az RDF nem tartalmazza, csupán az URI-ját, így az Europeana kapcsolja össze a megjelenítésnél az objektumokat.

 

 

 


 

IV. Publikus metaadatok

4.1      Publikus metaadatok – Audiovizuális archívumok

Adatelem

Adattípus

Leírás

Cím vagy adott cím (Title)

Szöveg

(EN 15907 / MSZ 15907)

A word, phrase, character, or group of characters, naming the work, a group of works, a particular variant or manifestation, or an individual item. Depending on the cataloguing rules in use, titles may be determined from the item itself, or from any suitable secondary source.

Gyártási év vagy gyártás körüli év (Year of Reference)

Egyedi dátum vagy időtartam (-tól/-ig)

(EN 15907 / MSZ 15907)

A year associated with an event in the life cycle of the cinematographic work, typically associated with its creation, availability or registration (for example for copyright purposes). A typical use of this element is chronological ordering of lists of cinematographic works.

The year of reference is expressed as a four digit value, optionally followed by a dash (Unicode value 002Dhex) and another year to denote a span of years.

Gyártó ország(ok) (Country of Reference)

Szöveg

(EN 15907 / MSZ 15907)

An element used for describing the geographic origin of a cinematographic work. Wherever known and applicable, this should be the country or countries where the production facilities are located. Multinational productions will typically have more than one country of reference, including those with Agents that were not directly involved in the creation of the cinematographic work (e.g. entities that have contributed financial resources). If production information is missing, this element may refer to countries where the cinematographic work was filmed or distributed, or where copies are known to exist in archives.

Személynév és funkció reláció

Listázott rekordok

Névtéri standardnak megfelelő adatbázis rekordok összekapcsolása filmszakmai tevékenységi funkciók rekordjaival, valamint annak a filmográfia címlistájából történő tematikus listázása.

Műfaj

Szöveg

Standardizált kategóriaelnevezés, melyből egy-egy alkotáshoz (filmográfia címlistájának rekordja) több is hozzárendelhető.

Eredeti hordozó

Szöveg

Az eredeti felvételi, rögzítési médium/nyersanyag/technológia.

Hossz

Timecode (00:00:00:00)

A timecode óra:perc:másodperc:kocka alapon egyedileg azonosítja az eredeti hordozó és annak minden másolatának minden egyes kockáját.

Hossz

Időtartam (perc)

A műsor/tartalom hossza megkezdett percben kifejezve.

Rövid tartalom (Content Description)

Szöveg

(EN 15907 / MSZ 15907)

A textual description of the contents of the cinematographic work.

Képsebesség

Egyedi szám

Az eredeti felvételi képsebesség egy másodperc alatt lejátszott képkockák száma

ISAN azonosító

Szám- és karaktersor ISAN szabvány szerint

Nemzetközi egyedi azonosító audiovizuális termékek, programok számára (http://www.isan.org/)

 


 

4.2      Publikus metaadatok – Könyvtári ágazat

A könyvtárak által nyilvánosságra hozott adatok az információszabadságról és a személyes adatokról szóló törvények (2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) valamint a 2018. évi XXXVIII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról, valamint más kapcsolódó törvények módosításáról*) összefüggésében értelmezhetők. Jelen fejezet nem tér ki a művek felhasználásának szerzői joggal kapcsolatos részleteire, mivel azzal külön fejezet foglalkozik. (Ld: 12.1. A szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások felhasználása a közgyűjtemények digitalizálási tevékenysége során).

A könyvtáraknak, mint adatkezelőknek alapfeladata, hogy a gyűjteményeikben őrzött dokumentumokban és adatbázisokban található adatokat a jogszabályokban meghatározottak szerint kezeljék, megőrizzék, továbbadják, nyilvánosságra hozzák. Az adattovábbítás az adatok meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tételét, a nyilvánosságra hozatal az adatok bárki számára történő hozzáférhetővé tételét jelenti.

A könyvtári üzletmenetben keletkezett adatok közül nyilvánosságra hozhatók mindazok az adatok, amelyek nem tekinthetők érzékeny, személyes vagy különleges adatnak, nem sértik a személyiségi jogokat, a személyes adatokhoz való jogot, az üzleti titkot, az üzletmenetet érintő adatokat. A nyilvános publikációs tevékenységből származtatott adat nem minősül érzékeny személyi adatnak.

Nyilvános adatnak számítanak a szerzőkre, előállítókra, művekre, kiadásokra és példányokra, a művek tartalmára és formai, technikai jellemzőire vonatkozó adatok, valamint az egyes kiadások, példányok azonosítását szolgáló adatok (bibliográfiai azonosító, jelzet) és az ún. kapcsolati adatok. Az előbb felsorolt adatokhoz hozzátartoznak a kronológiai és topográfiai adatok is. A nyilvánosságra hozható adatok adatelemeinek értelmezését és technikai jellemzőit a könyvtári szabványok határozzák meg (Kereszthivatkozás: A könyvtári szakterületen használt metaadat szabványok, ajánlások).

Az Europeana a kulturális adatait CC0 licence alatt teszi közzé.[11] Az OSZK is csatlakozott az Europeana CC0 kezdeményezéshez. A CC0 licence a Creative Commons általános public domain (közkincs) engedélye.[12] A „CC0” engedély alá tartozó adatok közkincsnek tekinthetők, vagyis minden szerzői és kapcsolódó jogról való lemondást jelentik. Tehát bárki használhatja a CC0 alá tartozó adatokat kereskedelmi vagy nem kereskedelmi célokra és az újrahasznosított adatokat azonos feltételek mellett engedélyezik.

Az intézményi adatkezelési szabályzatban kell meghatározni a dokumentumok gyarapítási körülményeire, állapotára, árára, a gyarapítás módjára vonatkozó adatok továbbításának és nyilvánosságra hozatalának szabályozását.


 

4.3      Publikus metaadatok – Levéltári ágazat

A levéltári anyagról rögzítendő metaadatokat a magyarországi levéltárak a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről 27/2015. (V. 27.) EMMI rendelet 30. § (2) alapján vezetett nyilvántartások alapján, a nemzetközi szabványokkal összhangban kialakított struktúrákban hozzák létre. A két legnagyobb magyarországi levéltár – beleértve az MNL 20 tagintézményét – nyilvántartási rendszereiben a fenti jogszabályi és szabványokkal összefüggő előírások nyomán az alábbi publikus metaadatokat szolgáltatja az adatcseréről szóló fejezetben leírtak szerint. A levéltári aggregáció szakmai és technológiai megoldásának függvényében a további csatlakozó levéltárak adatainak integrálása során ez az adatkör változhat.

Adatelem

Adattípus

Leírás

Jelzet

Szöveg (4000)

A leírási egység egyedi azonosítására alkalmas kód, a leírás összekapcsolása a leírás alapjául szolgáló levéltári anyaggal. Ennek elemei:
- Az országnév kódja (ISO 3166-1 alpha-2): HU
- A levéltári intézmény alfanumerikus azonosítója
- A leírási egység jelzete: a törzskönyvi nyilvántartás szerinti törzsszám, jelzet.

Jelzet (Fa struktúra)

Szöveg (4000)

Nem feltétlenül kell a fa struktúrában ugyanannak látszódnia, mint ami a rendes jelzet.

Megnevezés

Szöveg (4000)

A leírási egység címe, megnevezése. A leírási egység címe a hierarchiában fölötte elhelyezkedő leírási egységek címével együtt legyen alkalmas az adott levéltári egység egyértelmű azonosítására és fejezze ki annak a levéltári hierarchiában elfoglalt helyét.

Létrehozás ideje

Időtartam (-tól/-ig)

A leírási egység időkörének meghatározása. A leírási egység időkörét évkör vagy évszám meghatározásával adjuk meg.

Létrehozás ideje, szórvány megadása

Időtartam (-tól/-ig)

A leírási egység keletkeztetőjének működéséhez képest olyan iratokra utal, amelyek a keletkeztető működési idején kívül (előbb vagy utóbb) keletkeztek.

Létrehozás ideje, megjegyzések.

Szöveg (4000)

Megjegyzések, magyarázatok az előbbiekhez.

Szint

Szöveg (4000)

A leírási egység rendszerbeli szintjének meghatározása.

Iratfolyóméter

Fixpontos-szám

Adjuk meg a levéltári anyag fizikai terjedelmét iratfolyóméterben.

Raktári egységek

Szöveg (4000)

Adjuk meg a terjedelmet adathordozókban, illetve tárolási egységekben kifejezve. Adjuk meg a leírási egységbe  foglalt adathordozók (raktári egységek) típusát és mennyiségi adatát.

Darabszám (levéltári egységek)

Szöveg (4000)

A darabonként nyilvántartható levéltári egységek nyilvántartására szolgáló mező: pl. oklevelek, pecsétnyomók stb.

Lejátszási idő

Időtartam

Audio- vagy videófelvétel hossza. Hangot és képet tartalmazó adathordozók lejátszási ideje.

Darabszám (gépi adathordozók)

Szöveg (4000)

A darabonként nyilvántartható gép adathordozók nyilvántartására szolgáló mező: pl. kazetta, hanglemez, CD stb.

Méret (MB)

Fixpontos-szám

Elektronikus adattároló mérete.

Fájlok száma

Egész szám